|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Outdoor/indoor | A vizes VB a leglátványosabb helyszíne
OUTDOOR/INDOOR
![]() ![]()
BP2017 Nonprofit: A vizes VB a leglátványosabb helyszíne
2017-07-31 19:48 |
A kialakított platform egy része a verseny után is megmarad, olyan fotósarokként funkcionál majd, ahonnan a turisták, a fővárosba látogatók képeket készíthetnek majd a Parlamentről, a Lánchídról és a Margitszigetről A torony 10 tonnás és 34 méter magas, a versenymagasságokon kívül 5, 7,5 és 10 méteren további platformokat építettek ki az edzésekhez. A versenyzők egy 15 méter átmérőjű, 6 méter mély medencébe érkeztek, amelyben folyamatosan könnyűbúvárok várták őket, hogy egy esetleges rontott ugrás után azonnal segítséget nyújtsanak a sportolónak. A kormánybiztos elmondta, a torony a tervek szerinti határidőre készült el, a versenyhelyszín megépítésének menetrendjénél kiemelt szempont volt, hogy az azzal járó közlekedési korlátozásokra már a tanév befejezését követően kerüljön sor. A helyszín kiválasztása pedig azt a célt szolgálta, hogy a látványos, Budapest legszebb arcát mutató esemény a világ számos pontján keltse fel a figyelmet hazánk és a főváros szépsége iránt. A nagy érdeklődésre való tekintettel az eredetileg tervezett 1500 néző befogadására alkalmas lelátó mellett, a szervezőbizottság és a Mahart összefogásának eredményeként a döntők napjára a Dunán, egy különleges helyszínen egy 80 méter hosszú és 20 méter széles uszályon további 600 férőhelyes ideiglenes nézőteret alakítottak ki. A verseny pedig a folyó két partján és a hidakról is követhető volt kivetítőkön keresztül. A Hunyadi hajó büféként és a mentőhajóként funkcionált, az uszályokra pedig 250 fős Moszkva hajókat indították az Olimpia park kikötőjéből. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
dekoráció | üzleti biztonság | 57. Kékszalag | üzleti siker | Autókulcs | E.ON | oregánóolaj | gyerekszoba | lakberendezés | Lidl | ALDI | matrica | Környezetbarát tálak | ajtó | tok | SPAR | baba fejlődés | Raiffeisen Nagydíj | Bátor Tábor | légzés | AI technológia | első cipő | napelem | bútorgyártás
![]() |
PARTNEREINK
|