|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Karrier | Pekárik Géza a Paksi Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója
KARRIER
![]()
MTI: Pekárik Géza a Paksi Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója
2018-08-15 12:20 |
Pekárik Gézát, a paksi atomerőmű 53 éves műszaki vezérigazgató-helyettesét nevezték ki augusztus 15-től az erőmű új vezérigazgatójának, miután Hamvas István korábbi cégvezető nyugdíjba vonult. Az új vezérigazgatót Bártfai-Máger Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán mutatta be munkavállalói fórumon, Pakson - írták a közleményben. A miniszter a fórumon hangsúlyozta: a paksi atomerőmű az MVM Csoport zászlóshajója és legjelentősebb vagyonelemeinek egyike, amelynek értékét a technológia és a megtermelt áram mellett az itt dolgozók tapasztalata és elkötelezettsége adja. "Az állami tulajdonú vállalatoktól minden időben elvárjuk, hogy tevékenységük során a jó gazda gondosságával bánjanak azokkal a javakkal, amelyek forintban sokszor nem mérhetők, de mindannyiunk számára fontosak" - fogalmazott, megköszönve Hamvas István eddigi munkáját. A fórumon részt vett Süli János, az atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, aki többek között arról beszélt, hogy a paksi atomerőmű által elért eredmények ismeretében vitathatatlan, hogy hosszú távon szükség van atomerőműre. Ez a jogalapja az üzemidő-hosszabbításnak és ezért épül a Paks II. projekt keretében két új blokk - mondta. A beszámoló szerint Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az MVM Csoport számára kiemelt jelentőségű Magyarország ellátásbiztonsága, ami nukleáris kapacitások nélkül nem biztosítható. "A paksi atomerőmű megbízható termelésén, és a bővülő megújuló portfóliónkon keresztül a társaságcsoport garantálni tudja a hazai villamosenergia-ellátás hosszú távú biztosítását" - tette hozzá. Pekárik Géza a munkavállalói fórumon hangsúlyozta: az atomerőmű a biztonságot szem előtt tartó, hosszú távon eredményes és versenyképes gazdálkodás mellett megbízható, olcsó és környezettudatos villamosenergia-termelést tekinti legfontosabb feladatának. Úgy fogalmazott: "jövőképünk nem csupán az engedélyezett 20 éves üzemidő-hosszabbításra vonatkozik, hanem unokáink és az ő unokáik életére is, amihez szintén nélkülözhetetlen lesz az olcsó áram és a tiszta levegő". Az atomerőmű erőgépész üzemmérnök, reaktortechnikai szakmérnök végzettségű, az új vezérigazgató 1987 óta dolgozik a paksi atomerőműben. Az erőmű közleményében azt írta: az elmúlt három évtizedben széleskörű nukleáris tapasztalatra tett szert, a létesítmény valamennyi műszaki területén dolgozott, többféle beosztásban. 2005-től az atomerőmű műszaki igazgatója, 2017-től műszaki vezérigazgató-helyettese volt, munkájáért 2011-ben megkapta a Magyar Ezüst Érdemkeresztet. A nyugdíjba vonuló korábbi vezérigazgató 66 éves, Hamvas István okleveles fizikus, több mint 40 éve dolgozik az atomerőműben, amelynek 2010-től volt a vezérigazgatója. Munkáját több más kitüntetés mellett Köztársasági Arany Érdemkereszttel ismerték el. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
üzleti siker | E.ON | Környezetbarát tálak | Bátor Tábor | baba fejlődés | matrica | lakberendezés | oregánóolaj | légzés | napelem | Autókulcs | üzleti biztonság | tok | ajtó | 57. Kékszalag | gyerekszoba | AI technológia | dekoráció | Lidl | SPAR | ALDI | első cipő | Raiffeisen Nagydíj | bútorgyártás
![]() |
PARTNEREINK
|