SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Karrier | Új kommunikációs igazgató a kamara élén


BKIK: Új kommunikációs igazgató a kamara élén
2016-11-28 20:22 | Unio Media



A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara új stratégiájához illeszkedve létrehozta a kommunikációs igazgatóságát, melynek vezetője Szányi Gabriella lett, aki korábban a Penny Market PR kommunikációját vezette.

Az új részleg feladata a sajtómegjelenések koordinálása mellett a kamarai tagok, a kollégák és a kamarai szervezetek közötti információáramlás elősegítése. A lépés illeszkedik a BKIK új stratégiájába, hiszen az új vezetésnek elsődleges feladata és célkitűzése a kamarai tagok számára egy olyan szolgáltatói kamara létrehozása, amely naprakész, hasznos információkkal és tudással látja el tagságát is.

Az igény mindkét fél részéről erős, hiszen a kamara által nemrég megrendezett első Vállalkozói Konzultáción a résztvevők a kommunikációt, a belső információáramlást nevezték meg az egyik legfontosabb feladatnak. A kamara vezetése pedig szinte az első intézkedései között hozta létre azt a kommunikációs igazgatóságot, melynek feladata ennek a belső kommunikációnak is az irányítása, működtetése.

Szányi Gabriella mostani megbízatását megelőzően 6 éven keresztül a Penny Market Kft.-nél töltött be stratégiai PR manager pozíciót, ahol feladatai között az éves PR- marketing stratégia kidolgozása, a teljes PR kommunikáció koordinálása mellett több száz fős konferenciák szervezése és a vállalati belső intranet kiépítése is szerepelt. Korábban a TV2 kereskedelmi televíziónál dolgozott, ahol nevéhez fűződik a Hírnév program kidolgozása.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!