SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Rendezvény | Véget ért a Coop Rally


Coop Hungary Zrt.: Véget ért a Coop Rally
Országos | 2013-09-16 10:53 | SKY Marketing Kft.



Ebben az évben is a minőségi magyar termelésre, termékekre hívta fel a figyelmet a Coop Rally. A versenyen most először Fazekas Sándor, a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője is részt vett.

A HVG kiadó csapata nyerte a 2013-as Coop Rallyt. Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett szakmai programon 92 versenyző csapat közül Verbay Zsuzsanna és Miklósi Zoltán alkotta csapat végzett az első helyen. A második helyre - idén először holtversenyben - a Kékkúti Ásványvíz és a Népszabadság színeiben versenyző páros került. A harmadik pedig a Szent Imre Pincészet csapata lett.

Az immár hagyományos verseny résztvevői ebben az évben a COOP Gazdasági Csoport kelet-magyarországi partnereihez látogattak el. Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke a Gyulán rendezett díjátadón kiemelte: az idén is balesetmentesen zajlott le a verseny. "Hiszek abban, hogy ez a Coop Rally is hozzájárul a feldolgozók, a kormányzat és a COOP Csoport együttműködéséhez, és mindannyian hozzá tudunk járulni az ország fejlődéséhez" - tette hozzá Csepeli Lajos.

A CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte az idei rally újdonságait is: egyrészt most először a rally mindkét napján részt vett Fazekas Sándor, a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője. Az idei rendezvény másik újítása egy szakmai kerekasztal beszélgetés volt, amelyen a verseny egyes megállóinak otthont adó cégek vezetői cseréltek eszmét a kormányzat képviselőivel, Fazekas Sándorral, illetve Kardeván Endrével, a vidékfejlesztési tárca élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkárával. A rally első napján megtartott fórumon a miniszter arról beszélt: amíg korábban a magyar vásárlók mindössze húsz százaléka számított tudatos fogyasztónak, mára ez az arány 50 százalékra nőtt. Ezzel párhuzamosan pedig friss felmérések azt mutatják: a magyarok háromnegyede úgy tartja, két azonos árú termék közül inkább a magyart vásárolná meg. Mindez erősíti a kormányzat célkitűzéseit, amelyek a hungarikumtörvényben vagy a magyartermék-rendeletben jelennek meg - mondta el a beszélgetésen Kardeván Endre államtitkár.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!