|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pályázati projekt | Új alapokon ’Az Év Honlapja’ pályázat
PÁLYÁZATI PROJEKT
![]()
MMSZ: Új alapokon ’Az Év Honlapja’ pályázat
Budapest | 2016-04-22 23:01 | MMSZ
Idén 15. alkalommal rendezik meg 'Az Év Honlapja' pályázatot, mely rengeteg újítással készül az őszi időszakra. A zsűri új alapokra helyezte a versenyt, hogy a nevezők is újabb kihívásokkal találják magukat szembe. A tavaszi, "felkészítő" workshop így kiemelt szerepet kap a projekt életében... "A digitális marketingben egy év négynek számít, gyakran elhangzik, mégsem vesszük elég komolyan. A zsűri idén ennek a ténynek szenteli a jubileumi évet és kiemelten odafigyel az innovációra a pályázatokban. Missziónk, hogy egyre többen tudják követni ezt az egyre gyorsuló világot"- nyilatkozta Varga István, 'Az Év Honlapja' pályázat alapítója, aki azt is elmondta, hogy a workshopon a sok változtatás mellett olyan információk fognak elhangozni, melyek rendkívül hasznosak és iránymutatóak a mai világ marketingesei számára. A 15. jubileumi évben, 'Az Év Honlapja' pályázaton többek között a kategóriák, a zsűrizési folyamat és a szempontrendszer is átalakul. A workshoppal pedig az idei év leendő nevezőit szeretné felkészíteni a zsűri arra, hogy most is igazán nívós és szakmailag kifogásolhatatlan honlapok kerüljenek ki a digitális világba. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Magyar Vöröskereszt | lemezhajlítás | Játék | álláskeresés | tudás | kutyák | Iskolaszer | Knorr-Bremse | CV | táp | fenntartható önkormányzat | telefontok | Virsli | fémipar | macskák | Okostelefon | Auchan | Varnus Xaver | Rhoda Scott | pezsgő | étterem | társ | karácsony | menstruáció
![]() |
PARTNEREINK
|