|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | Elindult a 177. balatoni hajózási szezon
IDEGENFORGALOM
MTI: Elindult a 177. balatoni hajózási szezon
2023-04-12 10:59 |
Elindult a 177. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait - hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója elmondta, nagyon eredményes év volt a tavalyi szezon, idén legalább ilyen évet szeretnének zárni. A 2022-es hajózási szezonban csaknem 700 ezer utas utazott a cég személyhajóin, közel 1,4 millió a kompjáratain, továbbá 450 ezer gépjárművet és több mint 110 ezer kerékpárt szállítottak a tó egyik partjáról a másikra. Az idei kompforgalom eddig 4 százalékkal elmaradt a várttól, aminek fő oka az időjárás alakulása volt - tette hozzá. Az igényekre reagálva idén már tavasszal több programhajót indít, és ahol lehet mintegy 20 százalékkal növeli azok kapacitását a társaság. Néhány járat hamarabb indul el tavasszal, mint a korábbi években, a főszezonban pedig sűrítik a hajóindításokat a legnépszerűbb útvonalakon - ismertette a legfőbb változásokat a vezérigazgató. Kitért arra is, hogy tavaly sikeres volt a cég vitorláskikötő ágazata, amely idén is teljes kapacitással működik, valamint rekord eredménnyel zárta az évet a vízépítő ágazat is. A Bahart 2022-ben 4,3 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 11 százalékkal múlta felül az előző évi adatot - tette hozzá. A vezérigazgató az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő társaság közgyűlése a közelmúltban döntött arról, hogy - a korábbi évekhez hasonlóan - nem veszi ki az osztalékot, hanem a cég beruházásaira fordítja. A Bahart önerőből évente közel 700 millió forintot tud fejlesztésre fordítani, ehhez jönnek az állami források. Tavaly a társaság az állami tőkeemelésnek köszönhetően több mint 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, köztük új hajók és kompok beszerzésére. Veigl Gábor elmondta, azt remélték, hogy az új hajók és kompok idén már a nyár második felére szolgálatba állhatnak, növelve a kapacitásokat, de a tó vízállásának alakulása miatt nagy valószínűséggel csak ősszel válik lehetővé a Balatonra szállításuk a Sió-csatornán keresztül. Mint kifejtette, a fejlesztési forrásokat elsősorban a hajóflotta felújítására és karbantartására fordítják, továbbá tervek készülnek újabb kikötőberuházásokhoz. A vitorláskikötőket tavaly Balatonbogláron, idén Balatonfüreden, Szigligeten és Siófokon fejlesztették, amely munkák ősszel Badacsonyban folytatódnak. A jegyárak infláció alatti mértékben, minden kategóriában egy számjeggyel növekedtek tavaly óta - mondta. Bóka István (Fidesz-KDNP) Balatonfüred polgármestere és a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke ünnepi beszédében felidézte a balatoni menetrendi hajózás kezdetét az első gőzös 1846-ban történt vízre bocsátásával, és hogy ezt követően egy év alatt 9 kikötő létesült a Balatonon. Hangsúlyozta, hogy már Gróf Széchenyi István, és Kossuth Lajos balatoni fejlesztési tervei is a tó körüli megyékkel és településekkel való együttműködésen alapultak. Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke a hajózás régiós összekötőszerepére hívta fel a figyelmet. Lengyel Róbert siófoki polgármester is kiemelte a Bahart stratégiai szerepét az üdülőrégóban, és kitért arra is, hogy tavaly a városában minden korábbinál több, 1,3 millió volt a regisztrált vendégéjszaka, amelyhez hasonlóan jó évet remélnek idén is.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
szülési szabadság | napelempark | Mol | Euromoney | marketing | Profession.hu | állásjelentkezés | kutya | táplálékkiegészítő | visszajelzés | álláskeresés | frissdiplomás | E.ON | szilva | Mol-csoport | ebédházhozszállító | mérnök | BMW | Prima Primissima | CIB Bank | takarítás | home office | vállalkozás | REGIO JÁTÉK
|
PARTNEREINK
|