|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | Javuló szezont várnak a turizmus szereplői
IDEGENFORGALOM
MTI: Javuló szezont várnak a turizmus szereplői
2023-02-27 09:38 |
A belföldi turizmus a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború okozta sokk után visszaépült a járvány előtti szintre. Az idei év teljesítménye megközelítheti a 2019-es évet - hangzott el a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Jubileumok éve a turizmusban címmel rendezett konferenciáján, Budapesten. A konferencián az ágazati tendenciákat elemezték szakmai és kormányzati képviselők. Nagy Elek, a BKIK elnöke köszöntőjében felhívta a figyelmet, hogy több jelentős jubileum lesz az idén, köztük Budapest egyesítésének 150. évfordulója. Jelezte, a szakmai szervezeteknek változatlanul kiemelt céljuk, hogy Budapestet megismertessék a vidékiekkel is, mert a főváros látogatóinak több mint 90 százaléka külföldi. Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja a foglakoztatási adatokból kiindulva arra mutatott rá, hogy a magyar gazdaság teljesítménye kiemelkedő. Elmondta: a kormányzat - egyensúlyban az ország gazdasági lehetőségeivel - meg fogja hozni a szükséges intézkedéseket az ágazat versenyképességének megtartására. A belföldi turizmus előrejelzései kedvezőek a 2023-as évre, ha nem is várható rekordév - jelentette ki. Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai igazgatója emlékeztetett: 2022 már a kilábalás éve volt, reménykedésre ad okot, hogy a vendégéjszakák száma közelít a járvány előtti időszakéhoz. Míg 2019-ben 41 millió vendégéjszakát töltöttek el az országban az utazók, addig 2022-ben 39,7 milliót. Ismertetése szerint tavaly a vendégéjszakák 30 százaléka volt Budapesthez köthető, 11,9 millió vendégéjszakát töltöttek el a fővárosban a turisták, 82 százalékuk külföldi beutazó volt. Ezzel szemben a vidéken eltöltött 27 millió vendégéjszaka háromnegyede belföldi turistákhoz köthető. Juhász Szabolcs emlékeztetett: az MTÜ javaslatára a kormány kiterjesztette a pályázati lehetőségeket az ágazati szereplők rezsicsökkentésének támogatására. Beszélt arról is, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) működésének köszönhetően adatvezérelt módon folyik a térségi marketing: ahol a valós idejű adatokból azt látják, hogy az előfoglalások csökkenek, azonnal be tudnak avatkozni marketingkampánnyal. Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója a Boldog szülinapot Budapest! programsorozat koncepcióját ismertette. Tavaly novemberben indították el a Nagyregény programot, arra kérték a budapestieket, küldjenek a fővároshoz kötődő személyes történeteket. Ezekből a történetekből 23 kortárs író, - köztük Závada Pál, Tóth Krisztina - ír egy regényt. A külföldieknek szóló kommunikáció a Birth of a metropolis nevet kapta. Faix Csaba jelezte, a külföldieknek nem a 150 éves Budapestet akarják kommunikálni, hanem azt, hogy világváros született. Együtt dolgoznak a nagy sportesemények, - az atlétikai vb, a Spar Maraton szervezőivel, illetve a klasszikus kulturális programokat az idén is megrendezik. Ide sorolta a Tavaszi Fesztivált, a JazzFest Budapest rendezvénysorozatot, illetve a húsvéti eseményeket.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
takarítás | visszajelzés | Euromoney | BMW | ebédházhozszállító | szülési szabadság | Prima Primissima | napelempark | szilva | vállalkozás | frissdiplomás | kutya | álláskeresés | Mol | marketing | home office | táplálékkiegészítő | Profession.hu | állásjelentkezés | REGIO JÁTÉK | CIB Bank | mérnök | E.ON | Mol-csoport
|
PARTNEREINK
|