|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Járműipar | Rekordot döntött a használtautók forgalma az első fél évben
JÁRMŰIPAR
![]()
MTI: Rekordot döntött a használtautók forgalma az első fél évben
2021-07-20 10:08 |
Az idén az első fél évben élénkült az autópiac Magyarországon, a használtautók forgalma már felülmúlta a 2019-es, járvány előtti szintet is, az új autók esetében pedig a tavalyi évhez mérten látható a növekedés. A JóAutók.hu kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében a DataHouse frissen közzétett előzetes adataira hivatkozva azt írta, 395 000 személygépkocsi cserélt gazdát a használtautó-piacon az első fél évben, ami 5,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A használtautók első félévi forgalma 1,4 százalékkal felülmúlta a 2019-est is, így a JóAutók.hu szerint minden idők legnagyobb első félévi forgalmát bonyolította a belföldi autópiac az idén. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a cég közleményében ismertette, hogy várakozásuk szerint reális az esély, hogy ebben az évben megdől a használtautó-piac éves forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa, tekintettel arra, hogy a második fél év forgalma rendre 6-8 százalékkal szokta meghaladni az első féléves szinteket. Abban, hogy a piaci aktivitás meghaladja a koronavírus előtti időszakét, az általános élénkülés mellett komoly szerepe van annak is, hogy évről évre dinamikusan nő a belföldi személyautó-állomány, amely tavaly év végén meghaladta a 3,9 milliót, ami 22 százalékkal több az öt évvel korábbinál. A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 30, utóbbiaknak 23 százalék volt az aránya az első hat hónapban. Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf. A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift vezeti, amelyet az Opel Corsa és a Volkswagen Polo követ. A leggyakoribb tíz modell között a felsőközépkategória a Volkswagen Passattal és a BMW 3-as szériával képviselteti magát. Az importált használt autók száma az első fél évben 62 400 darab volt, 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábban mért 65 000-es értéktől. A Használtautó.hu közleménye szerint a vásárlók az új autók piacára is visszatérőben vannak, ott ugyanakkor a 2019-es első félévéhez mérten még mindig 13 százalékos elmaradás látható, egyedül a hazai tulajdonosváltásokról mondható el, hogy már visszatértek a koronavírusos idők előtti számok. A saját autó iránti fokozódó igényt mutatja, hogy a Használtautó.hu felületén indított keresések száma 45 százalékkal nőtt az idei első félévben a tavalyi azonos időszaki adatokhoz képest, amit a tulajdonosváltások - a félév során 5,7 százalékkal - emelkedő száma is visszaigazolt. "Az új autók - akár a chiphiányra is visszavezethető - árnövekedése és hosszabb szállítási ideje, a forint árfolyama, a drágább import és a növekvő kereslet a használt autók piacán is drágulást okozott" - mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője. Az idén év elején 25, majd az első negyedévben 32 százalékos áremelkedés az előző év azonos időszakához mérten, a második negyedév végére pedig már a tavalyinál 49,9 százalékkal magasabb, 3,8 millió forintos átlagár látható a Használtautó.hu hirdetéseinél. "Rövid távon stagnálásra számítunk az árakban, hiszen egy masszív emelkedésen vagyunk túl, illetve a tavalyi második fél év is hozott némi stabilitást. Hosszú távon azonban a szerényebb környezeti terhelésű, ám magasabb vételárú autók előtérbe kerülése a használt autók piacán további árfelhajtó hatást eredményezhet" - tette hozzá Katona Mátyás. A Das WeltAuto az adatokat kommentálva azt közölte: Magyarországon 75 százalékban 10 évnél idősebb autók cseréltek gazdát, az importnál pedig 63 százalékot tett ki ezeknek a kocsiknak az aránya, amely továbbra sem javít a 14,7 éves hazai autóállomány átlagéletkorán. A közlemény idézte Frank Györgyöt, a Das WeltAuto márkaigazgatóját, aki elmondta, hogy az átmeneti visszaesés után ismét nőtt az érdeklődés a használt autók iránt a piacon, amely tovább erősödhet az év végéig, amennyiben nem érkezik meg a koronavírus negyedik hulláma vagy az nem lesz jelentős hatással az üzletkötésekre. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Játék | Magyar Vöröskereszt | CV | Okostelefon | telefontok | tudás | lemezhajlítás | macskák | társ | menstruáció | pezsgő | fémipar | Auchan | étterem | karácsony | Knorr-Bremse | Varnus Xaver | Iskolaszer | álláskeresés | kutyák | Rhoda Scott | táp | Virsli | fenntartható önkormányzat
![]() |
PARTNEREINK
|