SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pénzügy | Idén eddig két amerikai bank ment csődbe


MTI: Idén eddig két amerikai bank ment csődbe
2020-06-08 10:52 |



Idén eddig két amerikai bank húzta le a rolót. Tavaly összesen négy bank ment csődbe, tavalyelőtt egy sem.

Az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján az szerepel, hogy idén eddig két bank ment csődbe, az egyik februárban, a másik pedig áprilisban.

Az Egyesült Államokban 2018-ban egyetlen bank sem ment tönkre, három éve a számuk nyolc volt, és ezzel a 2007 óta bezárt pénzintézetek száma csaknem ötszázra nőtt. Az Egyesült Államokban 2016-ban öt, 2015-ben nyolc, 2014-ben még tizennyolc, egy évvel korábban pedig huszonnégy banknak kellett végleg bezárnia.

A csődhullám tíz éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről.

A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 76 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap, amelynek hálózatába csaknem 6 ezer pénzintézet tartozik.

Az amerikai bankszektor a tavalyi évet minden idők második legnagyobb nyereségével, 233,1 milliárd dollárral zárta, ami 1,5 százalékkal volt kisebb a 2018. évinél.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!