|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Élelmiszeripar | Uniós importkorlátozást sürget a Baromfi Terméktanács
ÉLELMISZERIPAR
![]()
MTI: Uniós importkorlátozást sürget a Baromfi Terméktanács
2020-04-30 09:37 |
Uniós importkorlátozást sürget a Baromfi Terméktanács az ágazat túlélése érdekében - közölte a terméktanács elnök-igazgatója. Csorbai Attila közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt a piac 30 százalékát jelentő hotelek és éttermek kiesetek, így mára az önköltség alá zuhant az élő baromfi kilónkénti átvételi ára. Az árzuhanás miatt, a korábbi 260-270 forinttal szemben, mára 230 forintra csökkent a kilónkénti felvásárlási ár, mert mindenki szabadulni igyekszik a készletektől - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a járvány mellett a madárinfluenza is sújtja a termelőket. Példaként említette, hogy az utóbbi időben az Alföldön kétmillió fertőzött állatot kellett leölni. Mindennek következtében sok termelő mehet csődbe, ami a termelés visszaesését, később egy keresleti piac kialakulását eredményezeti, ami brutális áremelkedéssel járhat - fejtette ki. Ebben a helyzetben tartja szükségesnek a terméktanács a harmadik országból származó, évente mintegy 850 ezer tonnányi baromfihús importjának korlátozását - mondta Csorbai Attila. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
tok | gyerekszoba | REGIO JÁTÉK | légzés | adómentesség | vendéglátóipar | Lidl | mezőgazdaság | Liszt Ferenc Kamarazenekar | Autókulcs | internet | Bátor Tábor | akkumulátor | ALDI | felmondás | Raiffeisen Nagydíj | E.ON | 57. Kékszalag | oregánóolaj | Környezetbarát tálak | játékpiac | AI technológia | SPAR | dekoráció
![]() |
PARTNEREINK
|