|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Építőipar | ÉVOSZ: csökken az építőipar rendelésállománya
ÉPÍTŐIPAR
![]()
MTI: ÉVOSZ: csökken az építőipar rendelésállománya
2020-04-23 08:01 |
Csökken az építőipar rendelésállománya, az év közepétől nehéz helyzetbe kerülhet az ágazat, ha nem érkeznek újabb megrendelések - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Hozzátette: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint februárban 2,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva, azonban a március közepétől tartó időszakot nézve egyértelműen csökkentek a megrendelések. Szavai szerint jellemzőek az elbizonytalanodások az új munkák előkészítésénél, az előkészített munkákat a magánmegrendelők egyelőre nem indítják el, és sok állami közbeszerzésnél is tolódik az eredményhirdetés. Az ÉVOSZ elnök kitért a járványhelyzet okozta visszaesés orvosolására bejelentett, rozsdaövezetben felépülő új lakásoknál alkalmazható kedvezményes, 5 százalékos áfára is. Mint mondta, egy ilyen területen történő építkezéshez szükséges dokumentumok beszerzése akár két év is lehet, így arra kérik a kormányt, hogy vezessen be gyorsított eljárási rendet. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
gázkészülék | bőrápolás | hegesztőpajzs | lézerterápia | retinol | hőmérséklet | Liszt Ferenc Kamarazenekar | Vizelettartás | szivattyú | bónuszrendszer | lakásfelújítás | Centrál Színház | autódekoráció | KunlunChem | párásító | tartálykutatás | hajópadló | kávékapszula | Knorr-Bremse | Mosás | kölyökkutya | inkontinencia | LED-lámpák | alumíniumkerítés
![]() |
PARTNEREINK
|