SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kutatás | Szakemberhiány korlátozza a mesterséges intelligencia terjedését


EY: Szakemberhiány korlátozza a mesterséges intelligencia terjedését
2020-02-07 09:46 | Noguchi



Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte - mutat rá az EY friss kutatása.

Az intelligens megoldások, mint például a mobilasszisztensek vagy az ügyfélszolgálati chatbotok jelentősen javíthatják a felhasználói élményt. A hazai cégeknél azonban még csak kezdeti fázisban van az első MI-n alapuló szolgáltatások bevezetése.

Az üzleti döntéshozók többsége az Egyesült Államokban már felismerte a mesterséges intelligencia jelentőségét. Tízből nyolc menedzser szerint ennek a technológiai megoldásnak kiemelt szerepe lesz vállalatuk sikerességében - derül ki az EY 500 amerikai felsővezetővel készült felméréséből. Közel kétharmaduk (62%) úgy véli, az MI nagymértékben hozzájárul majd a cég hatékonyabb működéséhez, a versenyképesség megőrzéséhez, sőt az ügyfelek jobb megértéséhez is.

Minden második megkérdezett (55%) szerint a technológia jelentős hatással lesz a társaság költségeinek csökkentésére, valamint a bevétel növekedésére is. A mesterséges intelligencia ugyanis többek között olyan alkalmazások elterjedését is elősegíti, mint az ügyfelekkel való gördülékenyebb kapcsolattartást biztosító chatbotok vagy a fogyasztói igények elemzését és előrejelzését elvégző szoftverek, de megteremtik az önvezető járművek technikai hátterét is.

A vállalati felsővezetők az MI üzleti felhasználásában mégis komoly korlátokat látnak. Szinte minden harmadik (31%) válaszadó kifejtette, hogy az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, amely a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza.

"Milyen területen érdemes bevezetni a mesterséges intelligenciát, milyen céllal és elvárásokkal? A legtöbb hazai vállalat most találkozik ezekkel a kérdésekkel és a kezdeti lépéseket kell megtenniük. Ezt követik majd azok a nagyobb fejlesztések, amelyek jelentősen felgyorsíthatják fejlődésük ütemét" - mondta Zala Mihály, az EY kibervédelmi tanácsadásért felelős vezetője. A szakértő hozzátette, hogy az első, stratégiai lépésekben érdemes tanácsadókhoz fordulni, akik nemzetközi hátterük és tapasztalatuk útján biztosítani tudják a technológia hatékony bevezetését.

Az EY tapasztalata szerint Magyarországon ugyanis sok cégvezető attól tart, hogy nem tudja hatékonyan felkészíteni szervezetét a változásra. Ez gyakran alapul korábbi, elakadt projekteken vagy az új technológiával kapcsolatos tapasztalat hiányán.

"Az újításoknak mindig két fontos, egymáshoz kapcsolódó része van: a technikai változás és az érintett emberekre való hatás. A fejlesztések esetében ezeket a szempontokat érdemes együtt, párhuzamosan kezelni. Ezáltal biztosítható az MI bevezetése, ami a társaság pénzügyi eredményeire is kedvezően fog hatni" - hangsúlyozta Zala Mihály.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!