|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Támogatás | Bezárta kapuit a 15. MikulásGyár
TÁMOGATÁS
Vöröskereszt: Bezárta kapuit a 15. MikulásGyár
2019-12-23 06:40 |
Idén több mint 131 tonna adomány gyűlt össze az ország legnagyobb jótékonysági akcióján. 23 nap folyamatos működés után szombat délután befejeződött a 15. MikulásGyár, amely november 29. és december 21. között minden nap fogadta a rászorulóknak szánt csomagokat. A záróeseményen Zsolnai Endre a MikulásGyár tulajdonos-főszervezője és Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója közösen zárták be a fő helyszín kapuit. Az ország legnagyobb szabású jótékonysági akciója ezzel azonban nem ért véget. A Magyar Vöröskereszt munkatársai a kezdetek óta koordinálják a beérkező csomagok szétosztását, amelyek most is a szervezet segítségével jutnak el a nélkülöző családokhoz még az ünnepek előtt. A felajánlásokat három budapesti helyszínen, a Millenáris Park mellett a Lurdy Házban és a József Attila Színházban gyűjtötték, de aki személyesen nem tudta átadni adományát, az országosan a Magyar Posta segítségével juttathatta el. Összesen több mint 131.900 kilogramm adomány halmozódott fel a gyár működésének négy hete alatt, ennek nagy része (41.989 kg) tartósélelmiszer és édesség volt, de szép számmal érkezett játékból és könyvből (34.491 kg), valamint ruhaneműből (27.853 kg) is. A beérkezett felajánlásokat 236 vöröskeresztes munkatárs és csaknem 1058 önkéntes dolgozta fel, akik nem kevesebb, mint 8841 órában teljesítettek szolgálatot. Az adományok kiosztása országosan már december közepe óta zajlik. A humanitárius szervezet munkatásai a csomagok túlnyomó többségét karácsonyig eljuttatják a rászoruló családoknak, gyerekeknek, valamint idős embereknek. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több szervezet és cég is adott át nagyobb mértékű adományt a MikulásGyárnak. Az Alexandra kiadó könyvekkel, míg a Budapesti Rendőr-főkapitányság fél tonnányi csokoládéval járult hozzá az akció sikeres működéséhez, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi minisztérium pedig közösen 140 katonával segítette egy héten keresztül a munkát. A jelentős programok mellett lágotatást tett többek között a belga nagykövet, a Kínai Vöröskereszt és a Német Vöröskereszt is. A Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei igyekeznek minden karácsonyi kérésnek eleget tenni, ám a nélkülözésben élő családok, gyermekek és idősek támogatása januárban is folytatódik. A MikulásGyár idei tevékenységének befejeződésével az egyéni kéréseket a területileg illetékes szervezetnél lehet leadni.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
Prima Primissima | CIB Bank | Mol | vállalkozás | BMW | home office | Föld bajnokai pályázat | Euromoney | állásjelentkezés | szülési szabadság | visszajelzés | ebédházhozszállító | E.ON | frissdiplomás | álláskeresés | kutya | szilva | táplálékkiegészítő | takarítás | REGIO JÁTÉK | mérnök | marketing | napelempark | Profession.hu
|
PARTNEREINK
|