|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Gazdasági Jog | Új jogszabályt fogadtak el a visszaéléseket bejelentők védelmé...
GAZDASÁGI JOG
![]()
MTI: Új jogszabályt fogadtak el a visszaéléseket bejelentők védelmének megerősítésére
2019-10-10 11:47 |
Az Európai Unió Tanácsa az uniós jog megsértéséről beszámoló, visszaéléseket nyilvánosságra hozók védelmének megerősítésére vonatkozó új szabályokat fogadott el. A szabályok értelmében a bejelentőket védő, biztonságos csatornákat kell kialakítani. Az új szabályozás 2021-től lép érvénybe - közölte a tanács. Tájékoztatás szerint a tagországok bel-, és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozásán elfogadott irányelv egyúttal magas szintű védelmet biztosít majd a visszaélést bejelentők számára a megtorlással szemben, és kötelezi a tagállami hatóságokat a polgárok megfelelő tájékoztatására, valamint arra, hogy képezzenek ki tisztviselőket a visszaélések bejelentésével kapcsolatos helyzetek kezelésére. A jogszabály szerint egyebek mellett a több mint 50 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok, illetve a több mint 10 ezer lakost számláló települések önkormányzatai kötelesek valós és hatékony bejelentési csatornákat létrehozni. A rendelet a visszaélést bejelentőket elsőként a szervezeten, vagy hivatalokon belüli, belső csatornák használatára ösztönzi, ezt követheti a külső csatornák - például a média - igénybevétele, amelyeket a hatóságok kötelesek létrehozni. A visszaélést bejelentők ugyanakkor abban az esetben sem veszítik majd el az őket megillető védelmet, ha úgy döntenek, hogy egyből a külső bejelentési csatornákat veszik igénybe. A jogszabály hivatalos aláírása és kihirdetése után a tagállamoknak két év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy az új szabályokat átültessék saját jogrendjükbe. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]() ![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
CV | társ | kutyák | macskák | karácsony | Auchan | telefontok | menstruáció | Okostelefon | pezsgő | étterem | fémipar | álláskeresés | Magyar Vöröskereszt | Játék | lemezhajlítás | tudás | Virsli | Knorr-Bremse | Rhoda Scott | fenntartható önkormányzat | Iskolaszer | Varnus Xaver | táp
![]() |
PARTNEREINK
|