|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pályázati projekt | Uniós támogatással fejleszti borászatát az Ostorosbor Zrt.
PÁLYÁZATI PROJEKT
![]()
MTI: Uniós támogatással fejleszti borászatát az Ostorosbor Zrt.
2019-07-11 23:05 |
Az Ostorosbor Zrt. megkezdte és az év végéig be is fejezi élelmiszeripari beruházását a Heves megyei Ostoroson és Novajon, amelyhez uniós támogatást is igénybe vesz. A társaság közleménye szerint a fejlesztés a 25 százalékos önerő mellett az Európai Regionális és Fejlesztési Alap társfinanszírozásában 216,52 millió forint vissza nem térítendő támogatással, valamint 222,37 millió forint hitellel valósul meg. Az Ostorosbor Zrt. a Széchenyi 2020 program keretében a minőségi borok előállításának gyártó- és termelési kapacitását bővíti. Megújulnak a feldolgozás, az érlelés, a tárolás, a palackozás és a minőségellenőrzés folyamataihoz szükséges eszközök és az infrastruktúra, emellett egy acélszerkezetű csarnoképülettel fedik le a kültéri bortároló tartályokat. A vállalat arra számít, hogy mivel az új eszközök kíméletesebb eljárásokat tesznek lehetővé, javul a termékek minősége. Az Ostorosbor Zrt. a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben 2,1 milliárd forint, 2018-ban 2,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Külföldi értékesítése tavaly megközelítette, tavalyelőtt meghaladta a 100 millió forintot. Adózott eredménye 2017-ben 199 millió forint, 2018-ban 189 millió forint volt. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
téglagyár | CEMACON | személyszállítás | hűségpromóció | haszongépjármű | Szentendre | SPAR | BioTechUSA | kenőmájas | REGIO JÁTÉK | evőeszköztartó | szupinált cipő | lézeres szemműtét | vérplazma | Lidl | JBL | Elektromos autó | lakásvásárlás | fogszabályzó | disznóvágás | gyerekülés | szivattyú | betonozás | játékpiac
![]() |
PARTNEREINK
|