|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Gazdasági Jog | Csökkennek egyes közjegyzői díjak
GAZDASÁGI JOG
![]()
MTI: Csökkennek egyes közjegyzői díjak
2019-06-21 07:07 |
A július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat - mondta Szécsényi-Nagy Kristóf. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője az egyik legfontosabb változásként említette, hogy a lakásvásárlásoknál a jelzáloghitel-szerződéshez kapcsolódó kötelezettségvállaló nyilatkozat díja a közjegyzői szerződés szokásos munkadíjának 30 százaléka lesz az eddigi 50 százalék helyett. A nyugdíjkorhatárt betöltöttek az öröklési, tartási és életjáradéki szerződések megkötésénél 25 százalék díjkedvezményt kapnak az eddigi közjegyzői munkadíjhoz képest. Felére csökkentik a díjat a szociális vagy egészségügyi okok miatt közjegyzői közreműködésre szorulóknál, például látássérültek vagy kórházban fekvő betegek esetében az egyoldalú jognyilatkozatoknál, meghatalmazásoknál vagy végintézkedéseknél. A nagycsaládosok, akik közjegyzővel készíttetik az ingatlan-adásvételi szerződést, a szokásos munkadíjból 25 százalék kedvezményt kapnak. Az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig, ha az illetéktörvényben támasztott egyéb feltételeknek is megfelelnek, a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell kifizetniük - ismertette a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]() ![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Vizelettartás | inkontinencia | hegesztőpajzs | bónuszrendszer | lézerterápia | Centrál Színház | LED-lámpák | kölyökkutya | lakásfelújítás | szivattyú | hajópadló | retinol | Knorr-Bremse | gázkészülék | alumíniumkerítés | Liszt Ferenc Kamarazenekar | autódekoráció | tartálykutatás | kávékapszula | KunlunChem | hőmérséklet | bőrápolás | párásító | Mosás
![]() |
PARTNEREINK
|