|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Energia | Négymilliárd forintból épültek napelemparkok Felső-Szabolcs két tele...
ENERGIA
![]()
MTI: Négymilliárd forintból épültek napelemparkok Felső-Szabolcs két településén
2019-06-20 19:21 |
Négymilliárd forintból épült meg két napelempark a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér és Mándok települések határában a Cashline Befektetési Holding Zrt. beruházásában. A 10,2 megawatt összteljesítményű parkokat adták át Mándokon. Németh Attila projektfejlesztő az eseményen elmondta, a két parkban 17 naperőmű működik erőművenként 2200 napelemtáblával, amelynek megtermelt energiamennyisége parkonként eléri a 700 megawattórát. A holding a megtermelt villamos energiát az úgynevezett KÁT (kötelező átvételi) rendszerben értékesíti, vagyis támogatott áron az állam vásárolja meg. Németh Attila egyben megjegyezte, az átadott napelemparkok mintegy 40 ezer napelemtáblája a környék négy-öt településének energiaellátását fedeznék. Major Csaba, a Cashline-csoport igazgatósági tagja az MTI-nek elmondta, a négymilliárd forintos beruházási költséget a társaság részben önerőből, részben banki hitelekből finanszírozta. A projektfejlesztés másfél éve kezdődött, az építkezést 2018 szeptemberében kezdték el a kivitelezők a Tuzsér és Mándok határában megvásárolt földterületeken, a munkálatok pedig idén márciusban fejeződtek be. A próbaüzemeket követően április elején kezdődhetett meg a teljes KÁT-üzem, azóta folyamatosan termeli az áramot a napelempark - mondta Major Csaba. Hozzátette, a holding a térségben további naperőmű-beruházásokban gondolkodik, de ezeket már az új szabályozás szerint METÁR-rendszerben (megújuló energiák támogatási rendszere) kell megvalósítani. A Cashline Investment Holding Zrt. az egyik legnagyobb független, magántulajdonban lévő pénzügyi társaságcsoport, a Cashline-csoport anyacége, hozzá tartozik a portfólió-befektetések mellett befektetési alap kezeléssel foglalkozó cég, biztosítási alkusz, agrárcégek és számos, a befektetésekhez kötődő projekttársaság is - olvasható a társaság honlapján. A holding a megújuló energia területén is rendelkezik befektetésekkel, tulajdonrésze van például a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt.-ben, amely Miskolcon és Győrben nyújt távfűtési szolgáltatást. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
játékpiac | REGIO JÁTÉK | fogszabályzó | vérplazma | mobilgarázs | téglagyár | Elektromos autó | JBL | személyszállítás | hűségpromóció | napszemüveg | konyhai munkalap | haszongépjármű | SPAR | gyerekülés | szupinált cipő | szivattyú | CEMACON | betonozás | BioTechUSA | Szentendre | evőeszköztartó | lézeres szemműtét | lakásvásárlás
![]() |
PARTNEREINK
|