SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Bővíti gyártókapacitását a Bock Magyarországon


MTI: Bővíti gyártókapacitását a Bock Magyarországon
2019-06-03 11:54 |



A német Bock csoport magyarországi vállalata, a Bock Hungária Kft. 3,8 milliárd forintból bővíti gyártókapacitását Ajkán és Noszlopon, 60 új munkahelyet hozva létre a fejlesztéssel a Veszprém megyei településeken.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormány 800 millió forinttal támogatja az irodabútor-gyártó vállalat beruházását. Magyar Levente a kormányzati segítséget azzal indokolta, hogy a Bock Hungária mélyen integrálódott a magyar gazdaságba, szervesen kapcsolódik a helyi ipari háttérhez és a beszállítók hálózatához. A német csúcsipar térnyerésével Magyarország sokat nyer, a Bock belföldi vállalata ráadásul magas hozzáadott értékű termelést telepít Veszprém megyébe - tette hozzá az államtitkár. A cég - mint mondta - a kormányzati törekvésekkel összhangban fejlesztési, kutatási és tervezési tevékenységet hoz, a beruházás a cégvezetés és a minisztérium egyeztetése után egy évvel már meg is kezdődött. Frank Eidmann, a Bock Hungária ügyvezetője a növekvő megrendelői és vevői igényekkel magyarázta a beruházást. Ennek során - tette hozzá - új gyártócsarnok épül, a gépsorokat pedig robottechnológiával korszerűsítik. A térség országgyűlési képviselője a beruházást üdvözölve megjegyezte, hogy a Bock nem csupán összeszerelő üzem, hiszen a gyártás mellett új technológiákat is fejleszt. A Bock Magyarországon készült fejlesztéseit világszerte alkalmazzák, Kovács Zoltán (Fidesz-KDNP) ezért abban bízik, hogy a vállalattal hamarosan stratégiai együttműködés is születhet. Az irodabútorok és alkatrészek gyártásában piacvezető Bock csaknem ezer munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, amely így a legjelentősebb termelési helyszín a cégcsoporton belül. Szakmai befektetőként 1996-ban jelentek meg belföldön, a noszlopi telephelyen 2002-ben, az ajkai üzemben pedig 2010-ben indították meg a termelést. A Bock Hungária 2017-ben 10,7 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el. A vállalatcsoport Magyarországon és Németországon kívül Kanadában és Kínában is működtet gyárakat.





TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!