SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | A felére csökkenhet az idén a Videoton csoport árbevétel-növekedése


MTI: A felére csökkenhet az idén a Videoton csoport árbevétel-növekedése
2019-04-05 13:01 |



A korábbi évekhez képest felére csökkenhet a Videoton vállalatcsoport árbevétel-növekedése.

Az elmúlt 6-7 évben rendre tíz százalék körül alakult, addig most 5 százalék bővülés látszik reálisnak - mondta a cégcsoport társ-vezérigazgatója az MTI-nek.

Sinkó Ottó hangsúlyozta, hogy a globális gazdasági lassulást még nem lehet drasztikusan érzékelni az árbevételeknél, de az első negyedév tapasztalatai alapján 2019-re megfeleződhet a növekedés a korábbi évekhez képest. Megjegyezte: ez abban az esetben lesz igaz, ha a Brexit vagy Donald Trump Európával indítandó kereskedelmi háborúja nem rontja tovább a helyzetet.

A társ-vezérigazgató hozzátette, hogy profitjuk várhatóan még kedvezőtlenebbül alakul, mert míg a korábbi években mindig a hozzáadott érték növekedését tudták béremelésekre fordítani, addig az idén már többet fordítanak bérekre.

A cég tavalyi évre vonatkozó konszolidált adatai még nem állnak rendelkezésre, de Sinkó Ottó azt elmondta, hogy az év végén prognosztizált 188 milliárdos árbevételük "többé-kevésbé igaz lesz".

A nyilvános cégadatok szerint a Videoton Holding Zrt. 2017-es konszolidált árbevétele 171 milliárd forint volt, és 13,411 milliárd forint nyereséget realizált. 2016-ban a cégcsoport 159 milliárd forint árbevétel mellett 12,362 milliárd forint adózott eredményt ért el.

A Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Sztara Zagora) egy telephellyel rendelkezik.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!