|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Járműipar | A SEAT elektromos és hibrid autókkal jelenik meg a piacon
JÁRMŰIPAR
![]()
MTI: A SEAT elektromos és hibrid autókkal jelenik meg a piacon
2019-04-02 17:40 |
A SEAT új elektromos stratégiájának részeként 6, tisztán elektromos és plug-in hibrid változatot dob piacra 2021 elejéig. A márkának új szerep jut a következő időszakban a Volkswagen konszernen belül, a spanyol cég által fejlesztett elektromos alapokra más márkák is építkeznek majd - mondták el a cég éves konferenciáján. A tavalyi év rekorderedményeket hozott a SEAT számára, ez nagyban annak köszönhető, hogy a 2016-ban elindított SUV offenzíva sikere felülmúlta a várakozásokat - értékelt Luca de Meo elnök. A SEAT 2018-ban 294 millió euró adó utáni nyereséget ért el, ez 4,6 százalékos növekedés 2017-hez képest. Az üzemi eredmény 93,2 százalékkal 223 millió euróra nőtt. A forgalom szintén 4,6 százalékkal növekedve 9,9 milliárd euró volt. A márka 2018-ban 517 600 darab járművet adott el, 10,5 százalékkal többet, mint az előző évben. A cég fő gyártóhelye Spanyolország, martorelli gyárában 2018-ban 474 ezer autó készült. Gyártanak SEAT-ot Csehországban, Németországban, Portugáliában és Szlovákiában is. A SEAT 2018-ban termékei 80 százalékát exportálta. A márka a világ több mint 80 országában van jelen, főleg európai országokban sikeres. A következő időszakban elsősorban Észak-Amerikában, Latin-Amerikában, Kínában terveznek növekedést. Magyarországon tavaly 1887 SEAT-ot adtak el, 2017-ben még 1521 darabot. A SEAT 2018-ban befektetési programjára 1,2 milliárd eurót fordított, az előző évinél 27 százalékkal többet. Ebből 656 millió eurót kifejezetten kutatás-fejlesztésre költöttek. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
esküvői ruha | kenőmájas | lakásvásárlás | betonozás | nyugtató | disznóvágás | lángos | fogszabályzó | személyszállítás | Elektromos autó | Liverpool FC | BioTechUSA | Gyógynövény | JBL | CEMACON | Carlsberg | téglagyár | Lidl | szupinált cipő | vérplazma | szivattyú | SPAR | evőeszköztartó | hűségpromóció
![]() |
PARTNEREINK
|