SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | A Deutsche Bank és a Commerzbank egyesülése


MTI: A Deutsche Bank és a Commerzbank egyesülése
2019-03-22 07:05 |



Több tízezer banki állás szűnhet meg a mérlegfőösszeg alapján első és negyedik számú német hitelintézet, a Deutsche Bank és a Commerzbank egyesülése miatt a német szolgáltató ágazat szakszervezeti szövetsége szerint

Senki sem számíthat arra, hogy a munkavállalói érdekképviselet tétlenül nézne egy nagyszabású leépítést - figyelmeztetett Berlinben tett nyilatkozatában Frank Bsirske, a Verdi vezetője.

A szakszervezet becslése szerint akár 30 ezer állás is megszűnhet a két bank összeolvadása révén. A magánbefektetők érdekvédelmi szövetsége (Deutsche Schutzvereinigung für Wertpapierbesitz -DSW ) 50 ezer munkahely leépítésével számol.

A szövetségi kormány az állások megőrzésére törekszik. Ez egy "nagyon releváns pont" a tervezett fúzió ügyében - mondta Helge Braum kancelláriaminiszter a Bild című lapnak. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a kormány tisztán gazdasági, pénzügyi kérdésként fogja fel az ügyet, és nem vesz részt az egyesülés lehetőségének feltárását célzó tárgyalásokon.

A kormány majd csak a tárgyalási folyamat eredményének ismeretében dönt arról, hogy a 2008-ban elmélyült nemzetközi pénzügyi válságban részben államosított Commerzbank csaknem 15 százalékának tulajdonosaként miként járjon el - fejtette ki a miniszter.

A Deutsche Bank és a Commerzbank vasárnap jelentette be, hogy hivatalos tárgyalást kezdenek az egyesülésről. Hétfői német sajtóértesülések szerint 3-4 héten belül meg akarják állapítani, hogy lenne-e értelme a fúziónak.

Az egyesüléssel egy hozzávetőleg 2000 milliárd euró (640 ezer milliárd forint) mérlegfőösszeggel, 38 millió magán-, és vállalati ügyféllel és 133 ezer munkatárssal rendelkező bank jönne létre, amely a legnagyobbak közé tartozna - a mérlegfőösszeg alapján a francia BNP Paribas után a második számú lenne - az európai piacon.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!