|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Média | Toplistás énekesnő érkezik az EFOTT-ra
MÉDIA
![]()
EFOTT: Toplistás énekesnő érkezik az EFOTT-ra
2019-03-08 16:48 | SchisCom
A Spotify-on havonta 18.489.743-an hallgatják, egyike azon utolsó szerencséseknek, akik Aviciivel még közös dalba foghattak, legújabb kislemeze, az OWY pedig mindössze négy napja debütált. A közel harminc éves színész- és énekesnő, a brit Voice és X-Faktor mentora, RITA ORA a napokban visszaigazolta: ott lesz Velencén, a 2019. július 9-15. között rendezett EFOTT-on! Rita Sahatçiu Koszovóban született, azonban a háborúk miatt hamar Angliában kötött ki, ahol édesapja a könnyebb kiejthetőség érdekében Orara változtatta vezetéknevüket. Kezdetben a család pubjában énekelt, a nagyközönség először Craig David Awkward című dalában hallhatta őt, 2007-ben. Két évvel később az Eurovíziós Dalfesztiválon Angliát szerette volna képviselni, de végül visszalépett, mondván: még nem áll készen erre a feladatra. Újabb két év múlva aztán berobbant a köztudatba a Dj Fresh-sel közös Hot right now című slágerrel. Innentől szárnyalni kezdett karrierje: R.I.P. dalával, majd Ora című albumával a toplisták élére tört. Megélhette, hogy Aviciivel közös dalt írhasson, amelynek csak a hivatalos klipje 125 millió megtekintésnél jár az ismert videómegosztón. Dolgozott még együtt James Morrisonnal és Iggy Azaleaval is, de kooperációi közül 2018 májusában hozta a legnagyobbat: Bebe Rexha, Charli XCX és Cardi B társaságában a Girls című slágerrel - klipjüket 57 milliószor nézték meg szerte a világon. A popdíva dalait folyamatosan adják a hazai rádiók is, a zenelejátszó appok számlálói pedig szédületes sebességgel pörögnek. Énekesi pályája mellett láthattuk mentorként a brit Voice-ban és az X-Faktorban, sőt mára kiderült, hogy színészként is megállja a helyét: számos sorozatbeli szerep mellett a Halálos iramban 6. részében, majd a Grammy-díjra jelölt A szürke ötven árnyalata című trilógiában is láthattuk, utóbbiban Christian Grey húgaként.
A sokoldalú popdíva mellett megközelítőleg 200 zenei programmal találkozhatnak 2019-ben az Efottozók. A szervezők bejelentése szerint a hazai előadók közül már biztosan ott lesz a Halott Pénz, Majka, a Margaret Island, a ByeAlex és a Slepp, a Tankcsapda, a Supernem, a Road és az AWS, a hangulatról gondoskodni fog továbbá a Necc Party is, de hamarosan kiderül minden fellépő, aki csak megfordul Velence-Sukoró térségében, az egyhetes nyaralás ideje alatt. EFOTT, csak szabadon... ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Liszt Ferenc Kamarazenekar | Centrál Színház | KunlunChem | menstruáció | Játék | alumíniumkerítés | lakásfelújítás | tudás | szivattyú | Iskolaszer | bőrápolás | hajópadló | hőmérséklet | kávékapszula | inkontinencia | bónuszrendszer | Vizelettartás | retinol | Knorr-Bremse | autódekoráció | társ | tartálykutatás | párásító | hegesztőpajzs
![]() |
PARTNEREINK
|