SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Építőipar | Jelentős árbevétel növekedéssel számol idén a miskolci FUX Zrt.


MTI: Jelentős árbevétel növekedéssel számol idén a miskolci FUX Zrt.
2019-02-28 14:43 |



A szabad vezetékek, szigetelt légvezetékek, földkábelek, vasúti felsővezetékek gyártására szakosodott társaság a tavalyi 13 milliárd forint után az idén 15 milliárd forintot meghaladó bevételt tervez.

A tavalyi forgalom rekordnak számít a cég életében és több mint 5 milliárd forinttal haladja meg az előző évi bevételt. A jelentős növekedéshez hozzájárult, hogy a társaság sikeresen szerepelt nagy németországi tendereken, és olyan egyedi projektekhez fejlesztett speciális kábeleket, mint az Elba torkolatánál, vagy a gönyűi Duna-szakasz felett átívelő villamosvezeték építése.

Az 1991-ben alapított, magyar tulajdonú társaság vezérigazgatója, Barkóczi István az eseményen elmondta, hogy a Fux Zrt. ezidáig összesen 250 ezer kilométer hosszúságú szigetelt kábelt gyártott, amely 500 ezer kábeldobra fért el. Szemléltette, hogy a legyártott vezetékek hossza túllépte a Föld-Hold távolság felét, középtávú céljuk pedig a Föld-Hold távolság elérése.

Mint mondta: a cég mára a hazai piac meghatározó szereplőjévé vált, és termékeivel piacvezető Európa számos országában, így Németországban, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is. A FUX Zrt. jelenleg több mint 20 országba szállítja termékeit, gyártmányainak több mint kétharmadát exportálja. Jelenleg csaknem kétszáz embert foglalkoztat a társaság.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!