SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Design | A Zewa Designer Pályázat tervei


Zewa: A Zewa Designer Pályázat tervei
2019-02-04 18:41 | eurolex



A második alkalommal megrendezett Zewa Designer Pályázaton a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóinak 16 display terve szállt harcba a zsűri és a közönség szavazataiért.

A nyerteseket szakmai sajtótájékoztatóval egybekötött kiállításon köszöntötte a márka: a zsűri döntése alapján a pályázat győztese Volyák Zsófia, a közönségszavazás nyertese pedig Gaál Eszter Regina lett.

A Zewa Designer Pályázatán ebben a tanévben a szakmai megközelítés kapott kiemelt hangsúlyt: az integrált terméktervezési gyakorlat keretein belül egy olyan display tervezése volt a feladat, amely egyszerre hat a nedves toalettpapír vásárlóira, valamint a kategóriát nem ismerőkre, továbbá áruházi környezetbe kihelyezve is működik. A fiatalok emellett szintén nagy hangsúlyt fektettek arra a tervezés során, hogy a végleges display kitűnjön a kommunikációs "zajból", és vásárlásra ösztönözze a fogyasztókat.

"A Zewa Designer Pályázat során a legfőbb kihívást talán az jelentette a hallgatók számára, hogy figyelembe kellett venniük az áruházi környezet technikai adottságait és megkötéseit, a vásárlói szokásokat, valamint a vásárlói magatartás bolton belüli működési mechanizmusait. A pályázók a munkájuk során professzionális segítséget is kaptak ahhoz, hogy a feltételek a lehető legnagyobb mértékben megjelenhessenek a tervezőasztalon megszülető alkotásokban" - összegezte Forgách Réka, a Zewa brand managere.

A szakmai zsűri - Farkas Vilmos, a Publicis kreatívigazgatója, Forgách Réka, a Zewa brand menedzsere, Kátai Ildikó, a POPAI Magyarország főtitkára, Láng György, a DS Smith Packaging sales menedzsere, Réti István, az ET Research stratégiai igazgatója, valamint Varga András, a BME Gép- és Terméktervezés Tanszék mesteroktatója - a szemeszter során végig követte és segítette a fiatal designerek munkáját, hogy tökéletes displayek láthassanak napvilágot a Zewa nedves toalettpapírjai számára.

A zsűri döntése alapján a Zewa Designer Pályázat nyertese Volyák Zsófia lett, akinek a terve a megadott szempontoknak leginkább megfelelt. Emellett, Zewa szakmai partnereinek is lehetőségük nyílt arra, hogy szavazatukkal hozzájáruljanak kedvenc display-tervük győzelméhez. A www.zewaprojekt.hu oldalon a legtöbb kattintás Gaál Eszter Regina modelljére érkezett, amellyel ő lett a Zewa projektjének közönségdíjasa.

A Zewa márkát a folyamatos megújulás, az innováció és az úttörő, előremutató megoldások jellemzik. A Zewa Projekt kezdeményezés 2017-ben jött létre azzal a céllal, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem designer hallgatóinak nyújtson ugródeszkát karrierjük beindításához. A projekt az első évben a száraz és nedves toalettpapír együttes tárolására kereste a legmegfelelőbb megoldást, melyre számos kreatív terv érkezett.










TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!