|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Rendezvény | Megszűnik a CeBIT nemzetközi vásár
RENDEZVÉNY
![]()
MTI: Megszűnik a CeBIT nemzetközi vásár
2018-12-04 13:39 |
A kiállítók és a látogatók számának csökkenése miatt nem rendezik meg többé a hannoveri CeBIT nemzetközi információtechnológiai vásárt. A hannoveri vásárvárost üzemeltető vállalat, a Deutsche Messe AG közleményében kiemelte, hogy a CeBIT központi témája, a digitalizáció a technológiai fejlődés révén már szinte valamennyi szakmai vásáron meghatározó ügy, ezért csökken az igény egy olyan rendezvényre, amely a témát "horizontálisan", szakmákon, gazdasági ágazatokon, piacokon átívelő módon mutatja be. Hozzátették, hogy az idén júniusban tartott - utolsó - CeBIT-en új stratégiát alkalmaztak, a vásár, a konferencia és a fesztivál műfajának egyesítésével próbálták megállítani a kiállítók és a látogatók számának csökkenését, de az ötlet nem vált be, ezért nem tartják meg többé a rendezvényt. A Hannoversche Allgemeine Zeitung értesülése szerint a 2019-re tervezett CeBIT-re eddig csupán 6000 négyzetméternyi területet foglaltak le a kiállítók, míg tavaly ilyenkor már 18 000 négyzetméternél tartottak. A foglalási adatok láttán pedig a Deutsche Messe tulajdonosai - a hannoveri önkormányzat és az Alsó-Szászország tartományi kormány - "behúzták a vészféket", mert súlyos veszteségektől tartottak. Az idei CeBIT népszerűsége is jóval szerényebb volt, mint a korábbiak, a látogatók száma 120 ezerre süllyedt a tavalyi 200 ezerről. A rendezvény fénykorában még 800 ezer körül volt a látogatók száma, és a CeBIT az információs technológia első számú nemzetközi vására volt, amelyen rendre világpremiereket is tartottak. Például 1995-ben Bill Gates személyesen mutatta be a Windows operációs rendszer új változatát a hannoveri rendezvényen, az idén viszont már önálló standja sem volt a rendszert kifejlesztő Microsoftnak. A német sajtóban közölt első elemzésekben hangsúlyozták, hogy egy sor nagy cég, köztük az Apple és a Google a saját rendezvényein mutatja be újdonságait, és a technológiai innováció valamennyi területének van már legalább egy nagyszabású nemzetközi vására, a távközlésben például a barcelonai Mobile World Congress, a szórakoztatóelektronikában pedig a Las Vegas-i CES vagy a berlini IFA, és mindez egyre inkább háttérbe szorította a CeBIT-et. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
szivattyú | inkontinencia | autódekoráció | Vizelettartás | Liszt Ferenc Kamarazenekar | bőrápolás | tartálykutatás | Mosás | hajópadló | retinol | hegesztőpajzs | KunlunChem | lézerterápia | párásító | Centrál Színház | hőmérséklet | kölyökkutya | Knorr-Bremse | alumíniumkerítés | bónuszrendszer | gázkészülék | lakásfelújítás | LED-lámpák | kávékapszula
![]() |
PARTNEREINK
|