|
|
|
|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Technológia | A Continental megerősíti a folyó üzleti évre vonatkozó eredmény ...
TECHNOLÓGIA
Continental Hungaria Kft.: A Continental megerősíti a folyó üzleti évre vonatkozó eredmény előrejelzését
2018-11-28 08:10 | One On One Kommunikáció
A kilenc hónap adatainak közzétételével a Continental megerősíti a folyó évre vonatkozó módosított eredményt és pénzforgalmi előrejelzést. A harmadik negyedévben a hannoveri székhelyű technológiai vállalat 10,8 milliárd euró összegű forgalmat ért el. A korrigált operatív eredmény ebben az időszakban elérte a 772 millió eurót. Ez közel 7 százalékos korrigált árrés értéknek felel meg. A beszerzésekkel és az amerikai nyugdíjak fenntartásával korrigált szabad pénzforgalom kilenc hónap után közel 370 millió euró (Q3: 74 millió euró). Az év végéig változatlanul 1,6 milliárd euró korrigált szabad pénzforgalomra számít a vállalat. "A borús piaci környezet ellenére meg tudtuk tartani az utoljára módosított céljainkat" - magyarázta a Hannoverben közzétett üzleti adatokat Dr. Elmar Degenhart, a Continental vezérigazgatója. "Különösen Európában és Kínában esett vissza jelentősen a személygépjármű és könnyű haszongépjárművek gyártási volumene a harmadik negyedévben" - mondta Degenhart. "Kína és Európa együtt jelenleg a globális járműgyártás több, mint felét teszik ki. A piac mindkét régióban tapasztalt visszaesését tekintve ezért a nálunk elért enyhe forgalomnövekedés jó jelnek tekinthető. Ugyanezt tapasztaltuk a beérkező autóipari elektronikai megrendeléseknél is: közel 30 milliárd euró kilenc hónap után közel azonos az előző év rendkívül magas szintjével és alátámasztja stratégiai irányelveink helyességét"- tette hozzá. Az Automotive Group forgalmának organikus növekedése 1,7 százalék, ezzel több, mint 4 százalékponttal erősebb, mint a piac ill. a világ járműgyártása, amely az előzetes adatok szerint kb. 2,5 százalékkal esett vissza. Ha ez a negatív tendencia a negyedik negyedévben gyorsulna, a DAX-on jegyzett vállalat úgy véli, hogy ez bizonyos kockázatot jelenthet a konszern az árfolyamhatások után a 2018-as üzleti évre közel 44,5 milliárd euró prognosztizált forgalmára. A technológiai vállalat aktuális állapotáról Degenhart így nyilatkozott: "Ahogy már jeleztük, minden vállalati területen átfogó és hatékonyságnövelő intézkedéseket vezettünk be. Ide tartozik pl. a szállítási lánc és a gyártási folyamatok optimalizálása és a költségek alapos felülvizsgálata." Ezzel összefüggésben Degenhart hangsúlyozta, hogy "Ügyfeleink az egész világon értékelik termékeinket és megoldásainkat, mivel azok segítségével a mobilitás egyre biztonságosabbá, tisztábbá és intelligensebbé válik. A gyorsasággal és rugalmassággal, amelyet az új vállalati szervezeti felépítés lehetővé fog tenni, sikeres pozíciónkat még jobban megerősítjük a jövőben." A járműiparral kapcsolatban Degenhart kiemelte a hatalmas technikai kihívások szerepét: A digitalizáció, az automatizálás, a hálózatba kapcsolás és az elektromos meghajtás megjelenése és terjedése külön‐külön vizsgálva is a legnagyobb fordulat, amelyet az ipar a több, mint 100 éves történelme során átélt. Különösen a jelenleg vitatott szén-dioxiddal kapcsolatos jövőbeli célok esetén fontos, hogy a klímavédelmet és Európa egyik legfontosabb iparágának versenyképességét észszerűen összehangoljuk. "A klímabarát és hálózatba kapcsolt mobilitásnak köszönhető lehetőségek a társadalom szempontjából nagyon jelentősek. Ezért az üzleti modellek csak akkor lehetnek sikeresen fenntarthatók, ha azokat a szabad verseny keretei között valósítjuk meg. A fogyasztóknak továbbra is szabadon kell választaniuk a leghatékonyabb megoldást." A Continental tovább fejlődik az európai és kínai csökkenő termelési adatok ellenére A harmadik negyedévben a technológiai vállalat 10,8 milliárd euró forgalmat ért el. Ez, ahogy a jelentésben is szerepel, éppen 1 százalékos forgalomnövekedésnek felel meg. A saját erőből, tehát konszolidálási és árfolyamváltozások nélkül elért növekedésünk 2,1 százalékos volt. A jelentett negyedévben a korrigált operatív eredmény (korrigált EBIT) 772 millió euró, a korrigált operatív árrés közel 7 százalék volt. "A harmadik negyedévben elért korrigált EBIT egy kicsivel meghaladja az augusztus végi előrejelzést" - fejtette ki Wolfgang Schäfer pénzügyi igazgató. Ez azzal magyarázható, hogy a 2018. augusztus 22-én meghirdetett céltartalékok és garanciális ügyek nem minden költsége keletkezett a harmadik negyedévben, így egy része áthúzódik a negyedéven. "A teljes évre vonatkozóan változatlanul 9 százalékot meghaladó korrigált EBIT-árréssel számolunk" - emelte ki Schäfer a jövőre vonatkozó kilátásokat. A korrigált EBIT az előző negyedévben közel 80 millió euróval volt kevesebb a jelentésben szereplő EBIT-nél (EBIT-árrés: 7,9 százalék). Ennek oka a már 2018 első félévében bejelentett Osrammal létrehozandó közös vállalat alapításának a jelentésben szereplő EBIT-re gyakorolt hatásában keresendő. "A piaci környezet egyre bonyolultabb lesz. Az elmúlt tíz évben az előző negyedévben tapasztaltuk először a világ járműgyártásának lényeges visszaesését" - értékelte Schäfer a jelenlegi piaci környezetet. A személygépjárművek és könnyű haszonjárművek gyártása a harmadik negyedévben az előző év azonos negyedéhez viszonyítva Kínában 5 százalékkal, Európában 6 százalékkel esett vissza. Ezzel szemben Észak-Amerikában a járműgyártás 2 százalékos növekedést ért el. Az európai piac gyengülésére vonatkozóan Schäfer kifejtette: "A Németországban, az Egyesült Királyságban és Törökországban tapasztalt keresletcsökkenés és az egységesített menetciklus tesztelés alkalmazása (WLTP) szerinti új kipufogógáz-vizsgálati eljárásra áttérés hatásai hozzájárultak az európai termelési szint romlásához. Az egységesített menetciklus tesztelés alkalmazásának (WLTP) hatását nem tudjuk pontosan számszerűsíteni." A Continental feltételezi, hogy a piaci környezet az év fennmaradó negyedévében is gyenge marad. A negyedik negyedévre a vállalat továbbra is csökkenő termelési rátával számol, összességében a teljes évre vetített globális személygépkocsi és könnyű haszonjármű-gyártás oldalirányba történő elmozdulása várható. Az Automotive Group a folyó üzleti év elmúlt negyedévében az autóipari termelés egész világon tapasztalható visszaesése ellenére az előző negyedévhez viszonyított 1 százalékos forgalomnövekedést ért el. Az organikus növekedés 1,7 százalékos volt. A tárgyidőszak forgalma elérte a 6,4 milliárd eurós szintet. A korrigált operatív árrés 4 százalék volt (előző év: 7,8 százalék). A Rubber Group a harmadik negyedévben közel 4,4 milliárd eurós forgalmat ért el, ami az előző év hasonló időszakához viszonyítva enyhe forgalomnövekedést jelent. 2018 harmadik negyedévében az organikus növekedés 2,7 százalék volt. A téli abroncs üzletág pozitív alakulására vonatkozóan Schäfer kifejtette: "Többek között a téli abroncsok nagy teljesítményének és az ismételten kiváló teszteredményeknek köszönhetően azzal számolunk, hogy az Európában 2018-ban elért rekord értékesítési szintjét akár túl is szárnyalhatjuk." Az első kilenc hónapban a Continental több, mint 1,9 milliárd eurót fektetett be állóeszközökbe és szoftverekbe. Ez 5,9 százalékos befektetési aránynak felel meg (előző év: 5,5 százalék). A technológiai vállalat nettó több, mint 2,5 milliárd eurót fordított kutatásra és fejlesztésre. Ez a vállalati forgalomra vetítve 7,6 százalékos aránynak felel meg. Ez előző év hasonló időszakában ez 7,2 százalék volt. 2018 harmadik negyedévének végén a Continental több, mint 244 000 munkavállalót foglalkoztatott. Az előző év végéhez viszonyítva ez a munkavállalók számának több, mint 9000 fős növekedését jelenti. A növekedés éppen háromnegyede az Automotive Group globális kutatás-fejlesztési csapatának erősítésére és a megnövekedett gyártási volumenekre vezethető vissza. Az állománynövekedés közel egynegyede a Rubber Groupnál keletkezett. Ezen a munkatársak mindenek előtt a bővülő termelési tevékenységben és a növekvő értékesítési területeken jelennek meg.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
![]()
játék | Az Év Üzletembere Díj | Szerencsejáték | hüvelyflóra | ipari relék | autó | életmód | gumitisztítás | REGIO JÁTÉK | felni | bélflóra | CBD | esztétikai orvoslás | parasport | BioTechUSA | Pizzame | rost | pizza | cikória | gluténmentes | Matcha | modern technológia | ÁNYK | Netlock
|
|
PARTNEREINK
|