|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Oktatás | Átadták az MNB kiválósági ösztöndíjakat
OKTATÁS
![]()
MTI: Átadták az MNB kiválósági ösztöndíjakat
2018-11-22 06:43 |
Huszonhét magyarországi felsőoktatási intézmény 521 hallgatója vehette át immár harmadik alkalommal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a közgazdász hallgatók számára létrehozott Kiválósági Ösztöndíjat Budapesten. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának keretében indította el a 2018/2019-es tanévben is a Kiválósági Ösztöndíjprogramot, amelynek során 10 hónapon keresztül havi 30 000 forint ösztöndíjban részesíti a kiemelkedő tanulmányi-, tudományos- és közösségi teljesítményt nyújtó hallgatókat. A pályázatokat a felsőoktatási intézmények írják ki, a pályázati eljárást az egyetemek, főiskolák bonyolítják le. Matolcsy György jegybankelnök a díjátadón hangsúlyozta: a jegybank, és Magyarország számára kiemelten fontos a kiválóság, a kitűnő tudás, szorgalom, kreativitás. Mint mondta, előrejelzések szerint 2050-re Ázsiában 5 milliárd ember lesz, Afrikában 4 milliárd, Európában és Amerikában 1-1 milliárd, a hallgatóknak versenyezniük kell majd egymással és a világgal. A díjátadón Palotai Dániel, az MNB főközgazdásza Intenzív növekedési pálya a fenntartható felzárkózásért című előadásában rámutatott: a jegybank évek óta vizsgálja a sikeres felzárkózás lehetőségét, idén nyáron 180 pontos javaslatcsomagot adtak át a Versenyképességi Tanácsnak. Mint mondta, a cél, hogy 2030-ra Magyarország megközelítse az osztrák fejlettségi szintet, jelenleg annak 55 százalékán van. A versenyképességi fordulathoz kulcsszerepe van a kis- és középvállalatoknak, de szükséges az adóreform folytatása, a hatékony állam, az infrastruktúra és a humán erőforrás fejlesztése - mondta. Hozzátette: az exportáló kkv-k jelentős növelésére is szükség van, amely szektor a foglalkoztatás több mint 71 százalékát adja, ugyanakkor termelékenysége elmaradásban van. Ötezer új kisvállalatra és 1000 új középvállalatra van szükség a termelékenység és a külkereskedelmi aktivitás javításához. Az élethosszig tartó tanulásban részt vevők arányának pedig el kell érnie a 11 százalékot 2030-ra - sorolta. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
kölyökkutya | gázkészülék | lakásfelújítás | hajópadló | szivattyú | hőmérséklet | tartálykutatás | KunlunChem | Vizelettartás | bónuszrendszer | LED-lámpák | párásító | Mosás | bőrápolás | Knorr-Bremse | inkontinencia | alumíniumkerítés | hegesztőpajzs | autódekoráció | Centrál Színház | kávékapszula | lézerterápia | retinol | Liszt Ferenc Kamarazenekar
![]() |
PARTNEREINK
|