|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Járműipar | Csökkent a Hankook eredménye
JÁRMŰIPAR
MTI: Csökkent a Hankook eredménye
2018-08-27 15:18 |
Növelte forgalmát a második negyedévben a dél-koreai Hankook Tire gumiabroncs-gyártó konszern, működési eredménye azonban egy új üzem egyszeri költségei miatt csökkent. A második negyedévben a Hankook Tire 1705,5 milliárd von, az egy évvel korábbi 1666,9 milliárd vonnál 2,32 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 183,2 milliárd von működési eredményt ért el, 10,46 százalékkal kisebbet a 2017. második negyedévi 204,6 milliárd vonnál. Az idei első negyedévihez képest a Hankook értékesítési árbevétele 5,99 százalékkal emelkedett a második negyedévben, működési eredménye pedig 0,87 százalékkal romlott. A koreai devizában kifejezett bevétel-növekedés főként az autógyárakban felszerelt prémium kategóriás gumiabroncsok nagyobb forgalmának volt köszönhető, elsősorban Európában, Kínában és az Egyesült Államokban. A nagy átmérőjű (17 colnál nagyobb) személygépkocsi gumiabroncsok értékesítése éves bázison 3,5 százalékkal emelkedett, részarányuk pedig a teljes értékesítésben 52,1 százalék volt. A második negyedévben a működési eredmény az amerikai Tennessee államban épült új gyár üzembe helyezési költségei és a hazai, dél-koreai piacon élesedő versenyhelyzet miatt csökkent. Euróban kifejezve a második negyedévben 1,325 milliárd euró értékesítési árbevételre tett szert a vállalat, devizaárfolyam-hatások miatt 1,18 százalékkal alacsonyabbra az egy évvel korábbinál. A második negyedévi 142,4 millió eurós működési eredmény pedig 13,52 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az idei első negyedévhez képest viszont 8,49 százalékkal nőtt a Hankook forgalma és 1,48 százalékkal javult működési eredménye. A Hankook a jövőben egyre inkább az ultra nagy teljesítményű (UHP) gumiabroncsok választékának a növelésére és a nagy átmérőjű, prémium kategóriás személygépkocsi abroncsok gyártására összpontosítja fejlesztési erőfeszítéseit. Az év második felében forgalmának növekedésére számít a Hankook, elsősorban a Tennesseeben felépült új üzem gyártási kapacitásának a stabilizálódásának, valamint a gumicserét végző szervizek növekvő keresletének köszönhetően.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
táplálékkiegészítő | Románia | Profession.hu | CIB Bank | mérnök | Zwack | állásjelentkezés | takarítás | Euromoney | frissdiplomás | home office | marketing | Mol | szilva | visszajelzés | vállalkozás | kutya | álláskeresés | BMW | Mol-csoport | napelempark | E.ON | szülési szabadság | ebédházhozszállító
|
PARTNEREINK
|