|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Járműipar | Gépjármű-kereskedők: kedvezőek a tendenciák a hazai autópiacon
JÁRMŰIPAR
![]()
MTI: Gépjármű-kereskedők: kedvezőek a tendenciák a hazai autópiacon
2018-08-01 17:28 |
Kedvező tendenciák alakultak ki a hazai új és használt autók piacán, lényegesen csökkent a hitelfelvétellel történő vásárlás - mondta Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke. Hozzátette, a jogszabályok miatt már nem lehet olyan kedvezőtlen hiteleket igénybe venni, mint a gazdasági válság előtti években. Fojt Attila úgy fogalmazott: komoly gazdasági biztonság alakult ki, az emberek bátrabban mernek személygépkocsit vásárolni. A válság óta eltelt 10 év, kiszabadultak a rossz hitelkonstrukciókból, akik korábban igénybe vették ezeket, és így jelentős autóvásárlási hullám indult el a használt és az új járműveknél egyaránt. Az egyesület elnöke kedvezőnek értékelte, hogy az új autókat a céges vásárlók mellett már a magánemberek is nagy számban veszik. A szakértő szerint ugyanakkor nem kell megakadályozni, hogy az Európai Unió országaiból a használt autók bekerüljenek Magyarországra. Ez lehetővé teszi olyan árszínvonal kialakulását, hogy a vásárlóknak ne kelljen irreális hitelekbe bonyolódniuk - fejtette ki. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Magyar Vöröskereszt | étterem | fémipar | társ | Rhoda Scott | Okostelefon | karácsony | táp | pezsgő | K&H | Játék | Varnus Xaver | fenntartható önkormányzat | menstruáció | telefontok | álláskeresés | Virsli | Auchan | kutyák | macskák | Iskolaszer | lemezhajlítás | tudás | CV
![]() |
PARTNEREINK
|