SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Gazdasági Jog | A GVH szigorúan fellép a védett tanúk érdekében


GVH: A GVH szigorúan fellép a védett tanúk érdekében
2018-07-25 14:23 |



A GVH eljárási bírságot kiszabó jogerős végzésében egyértelművé tette, hogy határozottan kiáll a védett tanú intézménye mellett, ezzel is segítve a tényállások feltárását, azaz szolgálva a közérdeket.

Egy, a közelmúltban lezárult versenyfelügyeleti eljárásában a GVH jogerősen eljárási bírságot szabott ki egy jogi képviselőre, aki védett tanút állított elő egy ügy nyilvános tárgyalására és általa betekinthetőnek szánt dokumentumokban szerepeltette a nevét. A jogi képviselő e magatartása alkalmas volt arra, hogy a védett tanú adatai nyilvánosságra kerüljenek.

Amennyiben a tanú valószínűsíti, hogy az eljárásban való közreműködése miatt súlyosan hátrányos következmény érheti, indokoltan kérheti személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését. A GVH - bíróság jogerős döntésével megerősített - álláspontja egyértelművé tette, hogy senkinek a magatartása nem irányulhat a védett tanú személyazonosságának feltárására, mert az veszélyezteti a tanúeljárással kapcsolatos közérdeket.

A személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését kérő, ún. védett tanú a versenyfelügyeleti eljárások során különleges oltalomban részesül. A GVH ebben az esetben az adatokat az eljárás iratai között elkülönítve kezeli; egyben biztosítja, hogy azok ne váljanak mások számára megismerhetővé az ügy elintézésében részt vevő vizsgálón és közszolgálati tisztviselőn, az eljáró versenytanács tagján, a Gazdasági Versenyhivatal elnökén, elnökhelyettesén, továbbá az ezen adatok kezelésére vagy megismerésére - törvényben meghatározott módon és körben - jogosultakon kívül. Az ügyfelek iratbetekintési jogának biztosítása érdekében a hivatal az ilyen tanú meghallgatásáról készült jegyzőkönyvről úgy készít kivonatot, hogy abból ne lehessen következtetni a kilétére.

A GVH a továbbiakban is szigorúan fellép a védett tanúk érdekében, hogy azok a jogintézményben bízva, félelem nélkül legyenek képesek vallomást tenni.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!