|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Felelősség | Gyerekek is adományoztak a UPC segítségével
FELELŐSSÉG
![]()
UPC: Gyerekek is adományoztak a UPC segítségével
2018-06-22 10:37 | PRO Kommunikációs Kft.
Összesen 57 zsák, közel 7000 db. plüssfigura gyűlt össze annak a jótékonysági akciónak a keretében, amelyet a UPC tatabányai munkatársai indítottak a helyi gyermekkórház és a hátrányos helyzetű családok támogatására A jótékonysági akciót a UPC tatabányai üzletének munkatársai indították el még májusban, amikor a Vértes Agóra Nonprofit Kft-vel közösen arra kérték a vásárlókat, hogy az otthon már nélkülözhető plüssfigurákat vigyék el az erre a célra kihelyezett gyűjtőládába, hogy ezzel segítsék a helyi gyerekkórházban ápolt betegeket, illetve a környéken élő hátrányos helyzetű családokat. A hatalmas plexidoboz rövidesen kicsinek bizonyult, mert a városban hamar elterjedt a híre az kezdeményezésnek, és néhány hét alatt több ezer játékot ajánlottak fel a cég ügyfelei. A gyűjtésben a helybéli felnőttek mellett gyerekek is részt vettek. A sárberki Általános Iskola második osztályos tanulói - azon túl, hogy személyesen vitték el az adományokat a UPC üzletbe - még egyedileg dekorált csomagolást is készítettek az ajándékoknak. A jótékonysági akcióhoz - amelyben összesen 57 zsákra való plüssfigura gyűlt össze - más városokból is csatlakoztak a UPC munkatársai és ügyfelei. Az adományokat közvetlenül a Kórház kapja, de egy részük a Tatabányai Családsegítő Szolgálat, a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete, és a Mésztelepi Óvoda segítségével juttatják el a rászorulókhoz. A UPC mindemellett 4 tévékészüléket is adományozott a tatabányai Szent Borbála Kórháznak, azzal a céllal, hogy segítsék a Gyermek- és Csecsemő Osztály gyógyító munkáját, illetve a gyermekek és szüleik számára megkönnyítsék a kórházi tartózkodás nehéz időszakát. Dr. Lőke János, a Szent Borbála kórház főigazgatója az intézmény nevében megköszönte az adományokat és elmondta, hogy 3 tévét a Gyermek- és Csecsemő Osztály azon részein helyeznek el, ahol állapotuk miatt a gyermekek leginkább el vannak különítve társaiktól és családjuktól, míg a negyedik, nagyobb készül éket újszülött figyelő monitorként használja majd a Kórház csecsemőosztálya. Medgyessy Gergely, a UPC Magyarország PR vezetője az adományok átadásakor elmondta: "A UPC Falakon Át Program keretében jelenleg is országszerte nyolc kórházat és további öt intézményt látunk el különböző telekommunikációs eszközökkel és szolgáltatásokkal, annak érdekében, hogy segítsük a beteg gyermekek mielőbbi gyógyulását, valamint szüleik számára is megkönnyítsük a kórházban várakozással töltött időt. A mostani adományozás is kitűnően illeszkedik ehhez a közel két évtizede futó társadalmi felelősségvállalási programunkhoz. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy kollégáink kezdeményezéséhez nemcsak a UPC segíteni vágyó munkatársai és ügyfelei, hanem a város lakossága, diákjai, illetve más intézmények és cégek is csatlakoztak, így helyi önkéntes akciónk egy országos közösségi megmozdulássá vált." ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Liszt Ferenc Kamarazenekar | alumíniumkerítés | kávékapszula | hajópadló | párásító | Centrál Színház | KunlunChem | inkontinencia | autódekoráció | szivattyú | Knorr-Bremse | Vizelettartás | bőrápolás | tartálykutatás | hegesztőpajzs | gázkészülék | retinol | lakásfelújítás | kölyökkutya | hőmérséklet | LED-lámpák | Mosás | lézerterápia | bónuszrendszer
![]() |
PARTNEREINK
|