|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | PR | Siófok lett a Marketing Fővárosa 2018-ban!
PR
![]()
MMSZ: Siófok lett a Marketing Fővárosa 2018-ban!
2018-06-05 13:05 |
2018. május 30-án került sor a negyedik Országos Városmarketing Díj pályázat díjátadójára. Az MMSZ elkészítette a 2018-as Országos Városmarketing Térképet, amely bemutatja a marketingaktív megyéket és városokat. A térképből is jól látszik, hogy mindösszesen négy megyéből nem érkezett nevezés. Tizennégy város egynél több pályázattal nyert Városmarketing gyémántot, míg nyolc város egy pályázattal nyert. A negyedik évben 76 nevezés érkezett 23 várostól. A pályázó szervezetek 7 kategóriában nevezhettek. Idén - szemben az előző évekkel, ahol a rendezvény kategória volt a legnépszerűbb - a külső kommunikációs megoldások és tartalom kategóriában érkezett a legtöbb nevezés, összesen 23. Az elismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. Minden olyan pályázat, amely megfelelt a zsűri előzetesen meghirdetett kritériumrendszerének elnyerte az Országos Városmarketing Díj gyémánt elismerését. Az idei év fődíjasa, Siófok városa lett, így ezentúl viselheti a "Marketing Fővárosa 2018" kitüntető címet. A díjat Stadler- Szentpéteri Ildikó a Siófoki Fürdőegylet - Turisztikai Egyesület vezetője és Bárkányi Bianka marketing munkatárs vette át. A város 11 nevezést nyújtott be, 8 Városmarketing Gyémánt díjat nyert el és a versenykiírás szerint, aki a legtöbb gyémántot nyeri el az lesz az adott évben a Marketing Fővárosa. Városmarketing nagykövete különdíjat Győr városa kapta, hiszen Siófok után ők nyújtották be a legtöbb pályázatot, ezzel is bizonyítva, hogy komplex marketingtevékenységet folytattak az elmúlt esztendőben. A Marketingaktív megye 2018 különdíjat Borsod-Abaúj Zemplén megye nyerte. Ezt az elismerést azon megye kapta meg, amely a települései révén a legtöbb Városmarketing gyémánt elismerést szerezte. Miskolc hét, Kazincbarcika két nyertes pályázata révén vált Borsod-Abaúj Zemplén megye a "Marketingaktív megyévé". Az idei évben a Városmarketing Díj Gyémánt Ranglista 2015-2018 élén holtverseny alakult ki, hiszen Győr és Miskolc városa is tizenkilenc gyémánt díjas pályázattal állnak a lista élén. A ranglistán azok a települések szerepelnek, akik a pályázat kiírása óta gyémánt elismerést szereztek a pályázataikkal. Tavaly új különdíj került bevezetésre, amely a Hatékonysági különdíj nevet viseli. Ezt a díjat Vásárosnamény városa kapta, aki a pályázataival leginkább bizonyította a hatékonysági mutatók bemutatása által, hogy a kitűzött, pontosan megfogalmazott marketingcélok elérését a leghatékonyabb forrás-felhasználással sikerült megvalósítania. Göbölyösné Mátrahegyi Anna, a pályázat zsűritagjaként az Observer Budapest Médiafigyelő képviseletében adta át különdíjukat mind a Marketing Fővárosának, mind az idei Hatékonysági különdíjazottnak. Természetesen mind a fődíjas, mind a különdíjazott féléves médiafigyelő szolgáltatást kaptak ajándékba, hogy ezzel is támogassák őket kommunikációs tevékenységük során. A városok képviselői nemcsak a díjátadón, de a szekción is részt vehettek, ahol előadásokat hallhattak a városmarketing legújabb trendjeiről, miközben a települések példája más területen tevékenykedő marketingszakemberek számára is inspiráló lehetett. ![]() ![]() ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
tudás | Auchan | telefontok | Rhoda Scott | társ | Varnus Xaver | menstruáció | álláskeresés | Iskolaszer | macskák | Okostelefon | Magyar Vöröskereszt | fémipar | pezsgő | Virsli | kutyák | táp | lemezhajlítás | fenntartható önkormányzat | Knorr-Bremse | Játék | étterem | CV | karácsony
![]() |
PARTNEREINK
|