|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pályázati projekt | Több mint 400 millió forintos turisztikai fejlesztések ind...
PÁLYÁZATI PROJEKT
![]()
MTI: Több mint 400 millió forintos turisztikai fejlesztések indulnak Mezőtúron
2018-06-01 06:31 |
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert, több mint 400 millió forintból kezdődnek turisztikai fejlesztések Mezőtúron. Egyebek mellett interaktív helytörténeti kiállítással, megújuló kovácsműhellyel, városnéző kisvonattal bővül a település kínálata - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel. Herczeg Zsolt (Fidesz-KDNP), a tervek szerint 2020 nyár végére lezáruló projekt céljának nevezte a lakosság számára is elérhető, emellett a helyi hagyományok és kulturális örökség bemutatásán alapuló, komplex turisztikai attrakciót létrehozó programkínálat létrehozását. A fejlesztések több helyszínt is érintenek. Megújul és látogathatóvá válik a nagyközönség számára az 1928-ban épült, helyi védettség alatt álló városháza tornya, amely kilátóként is funkcionál majd - tájékoztatott. Szintén a városháza épületében alakítanak ki egy Hortobágy-Berettyóra néző teraszos kávézót, a padlásterében pedig interaktív helytörténeti kiállítást. A projekt keretében megújul egy kovácsműhely, és egy városnéző kisvonatot is vásárol az önkormányzat, emellett eszközöket szereznek be a kézművesházba és a többfunkciós kulturális központba - sorolta Herczeg Zsolt. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
kávékapszula | lakásfelújítás | hajópadló | Iskolaszer | Knorr-Bremse | hegesztőpajzs | bőrápolás | Liszt Ferenc Kamarazenekar | autódekoráció | bónuszrendszer | retinol | társ | párásító | menstruáció | Vizelettartás | alumíniumkerítés | tartálykutatás | inkontinencia | szivattyú | tudás | hőmérséklet | Centrál Színház | telefontok | KunlunChem
![]() |
PARTNEREINK
|