|
|
|
|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Támogatás | Kárpátaljai gyermekotthont segített egymillió forinttal a Kőröstej
TÁMOGATÁS
Kőröstej: Kárpátaljai gyermekotthont segített egymillió forinttal a Kőröstej
2018-05-02 15:31 | Young & Partners
A Kőröstej a kárpátaljai Nagydobronyban lévő Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon működéséhez egymillió forinttal járult hozzá, s emellett a termékeket is megkóstolhatták az otthon lakói. A támogatás a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével ért célba. A helyszínen Katkó László, az intézmény vezetője, Katona Viktória intézményi lelkész és Bátori József, az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka vette át Nagy Bélától, a Kőröstej marketing és PR-vezetőjétől az adományt. A Magyar Református Szeretetszolgálatot Balogh Barnabás lelkész és Juhász Márton ügyvezető igazgató képviselte.
A gyermekotthonban nehéz körülmények között élő árva, félárva, illetve sérült lánygyermekek élnek. Az intézmény a kezdetektől törekedett az önellátásra, saját gazdaság létrehozására. Az itt élők kétkezi munkával, napról napra közösen teremtik elő a mindennapi megélhetésüket, hiszen a cél az, hogy az itt nevelkedők az intézetből kikerülve a társadalom teljes értékű tagjai legyenek. Juhász Márton hangsúlyozta, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat számára kiemelten fontos a kárpátaljai segítségnyújtás, hiszen 2006-os megalapítása óta a Kárpát-medencét tekinti elsődleges tevékenységi területének. - Hisszük, hogy mindenki tud segíteni, csak más-más formában. Értékeljük, ha akár egy magánszemély, akár egy vállalat meglátja a szükséget, hiszen szervezetünk valamennyi akcióját az adományozók jóvoltából tudja megvalósítani - tette hozzá Juhász Márton.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
![]()
dekoráció | Energetikai tanúsítvány | alsónemű | lakberendezés | Autóbérlés | redőny | Yettel | Ismerős Arcok | párkány | karácsony | GLB | mobilnetforgalom | önéletrajz | építőipar | traktor | szúnyogháló | nyelvtanulás | KRÉTA | fehérnemű | B-vitamin | fogászati rendelő | folsav | fotó | Mercedes-Benz
|
|
PARTNEREINK
|