SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Hirdető/márka | A Henkel rekordszintű árbevételt és eredményt ért el


Henkel: A Henkel rekordszintű árbevételt és eredményt ért el
2018-02-27 20:09 |



Az árbevétel 20,029 milliárd euróra nőtt, először lett több, mint 20 milliárd euró.

"2017 nagyon sikeres év volt a Henkel számára. Egy kihívásokkal teli piaci környezetben ismét rekordszintű árbevételt és eredményt értünk el, és teljesítettük a kitűzött pénzügyi céljainkat. Erős teljesítményt realizáltunk, amely nem jöhetett volna létre a hozzáértő és lelkes világméretű csapatunk nélkül. Először léptük át a 20 milliárd eurós éves árbevételt. Új csúcsot értünk el a nyereségben is, és az egy részvényre jutó hozamban is - amely összhangban van azzal a célkitűzésünkkel, hogy fenntartható mértékben növeljük a nyereségünket" - mondta Hans Van Bylen, a Henkel igazgatóságának elnöke.

"A stratégiai céljaink elérésére összpontosítottunk, és jelentős előrelépéseket értünk el számos kulcsfontosságú kezdeményezéssel és projekttel kapcsolatban. Az év során jó néhány céget felvásároltunk, ami kiegészíti és tovább erősíti portfóliónkat."

Előrejelzés 2018-ra

A 2017-es erős teljesítmény alapján és a stratégiai prioritások megvalósításával elért jelentős előrelépésnek köszönhetően, a Henkel megerősítette a 2020-as évre vonatkozó pénzügyi célját - 2 és 4 százalék közötti szerves árbevétel-növekedésre számítunk, valamint a korrigált árbevétel-arányos EBIT-marzs további növekedését várjuk, az elsőbbségi részvények korrigált hozamának növekedése pedig 7 és 9 százalék között lesz - valamint megerősítette a 2018-as kilátásokat is.

A 2018-as pénzügyi év egészére a Henkel 2 és 4 százalék közötti szerves árbevétel-növekedésre számít minden egyes üzletágát illetően. Várakozásaink szerint a korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT-marzs) több mint 17,5 százalékra nő mindhárom üzletág közreműkodésével. Az elsőbbségi részvények korrigált hozamának növekedése pedig 5 és 8 százalék között lesz figyelembe véve a valuta árfolyamok bizonytalanságát, különös tekintettel az USA dollár árfolyam ingadozására.

"Továbbra is a fenntartható nyereség növekedésre fogunk összpontosítani vonzó profittal. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy elérjük a 2020-as pénzügyi céljainkat" - mondta Hans Van Bylen.

Árbevétel és eredmény 2017-ben

A 2017-es pénzügyi év több mint 20 milliárd eurós árbevétele új rekord és 7 százalékkal növekedett 20,029 milliárd euróra. Az árfolyamváltozások 2 százalékos negatív hatással voltak az eladásokra. A felvásárlások/befektetés-megszüntetések pozitív hatása 5,9 százalékot tett ki az eladások növekedésében. Az árfolyamhatások és a felvásárlások/befektetés-megszüntetések hatásainak kiszűrése utáni szerves árbevétel erősen növekedett 3,1 százalékkal. Ez a növekedés összhangban van a teljes évre kitűzött 2 és 4 százalék közötti szerves árbevétel növekedés célkitűzésünkkel.

Az Adhesive Technologies üzletág nagyon erős, 5 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el. A szerves árbevétel-növekedés a Beauty Care üzletág esetében 0,5 százalékos volt. A Laundry & Home Care üzletág pedig 2,0 százalékos növekedésről számolt be.

A csoport szerves növekedéséhez újra átlagon felül hozzájárultak a fejlődő piacok, 5,3 százalékos jelentős növekedést mutatva a szerves eladásokban. Az érett piacok 1,5 százalékos pozitív szerves növekedést mutattak fel az eladások területén.

Az eladások minden régióban szervesen növekedtek. A Nyugat-európai régióban az eladások pozitív szerves növekedést mutattak. Kelet-Európában 6 százalékos szerves növekedést értek el az eladások. Afrikában/Közép-Keleten 1,7 százalékos volt a szerves növekedés. Észak-Amerikában a szerves növekedés 3,0 százalékot ért el. Dél-Amerikában 4,4 százalékos volt a szerves növekedés, az Ázsia-Csendes-óceáni térség pedig 5,9 százalékos szerves eladási növekedést mutatott fel.

A korrigált üzemi eredmény (EBIT) 9,1 százalékkal emelkedett 3,172 milliárd euróról 3,461 milliárd euróra. Mindhárom üzletág hozzájárult ehhez a növekedéshez.

A korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 17,3 százalékra növekedett, és ezzel elértük azt a célunkat, hogy a növekedés 17 százalék fölötti legyen.

A pénzügyi műveletek eredménye a 2016-os pénzügyi évben elért -33 millió euróról -51 millió euróra emelkedett a 2016-os és 2017-es pénzügyi évben átvett cégek finanszírozási költségei miatt.

Az éves adózás utáni korrigált eredmény a kisebbségi részesedések levonása után 9,1 százalékkal 2,534 milliárd euróra nőtt (2016: 2,323 milliárd euró).

Az elsőbbségi részvények korrigált hozama (EPS) 9,1 százalékkal, 5,36 euróról 5,85 euróra emelkedett. Ez összhangban van a 2017-es évre szóló célkitűzésünkkel, amely az EPS 9 százalékos növekedését tűzte ki célul.

Az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a tulajdonosi tanács a 2018. április 9-i éves közgyűlésen az elsőbbségi részvények utáni osztalék 10,5 százalékkal, 1,79 euróra történő emelését (előző évben 1,62 euró) javasolja majd. A rendes részvényre fizetendő osztalék 1,77 euró, amely 10,6 százalékos növekedés az előző évhez képest (1,60 euró). A társaság történetében ez lenne a legnagyobb osztalék, amely 30,7 százalékos osztalékfizetési rátának felel meg, amely összhangban van a Henkel 25 és 35 százalék közötti fizetési célkitűzésével.

A nettó forgótőke árbevételhez viszonyított aránya 1,3 százalékponttal haladta meg az előző évi értéket 4,8 százalékra növekedve.

A nettó pénzügyi pozíció záró értéke -3,225 milliárd euró volt (2016. december 31-én: -2,301 milliárd euró). Az előző év végi pozícióhoz képest a változást elsősorban a felvásárlásokra történt kifizetések okozták.

Az üzletágak teljesítménye

Az Adhesive Technologies üzletág nagyon erős, 5 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el a 2017-es üzleti évben. A nominális árbevétel 4,8 százalékkal nőtt 9,387 milliárd euróra. A korrigált üzleti eredmény 6,4 százalékkal nőtt 1,734 milliárd euróra. Az üzemi eredmény szépen növekedett és 18,5 százalékos új csúcsot ért el.

A Beauty Care üzletág pozitív szerves árbevétel növekedése 0,5 százalék volt a 2017-es pénzügyi évben. A névleges árbevétel 0,8 százalékkal nőtt 3,868 milliárd euróra. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés 2,7 százalékpontos emelkedést mutatott, és 665 millió eurót ért el. Az üzemi eredmény szépen növekedett és 17,2 százalékos új csúcsot ért el.

A Laundry & Home Care üzletág jó szerves árbevétel növekedést mutatott, a 2017-es pénzügyi évben 2,0 százalékkal növekedett. A névleges árbevétel 14,8 százalékkal 6,651 milliárd euróra nőtt. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés 17,0 százalékpontos emelkedést mutatott, és 1,170 milliárd eurót ért el. Az üzemi eredmény szépen növekedett és 17,6 százalékos új csúcsot ért el. A The Sun Products Corporation megvétele jelentősen hozzájárult az árbevétel és a működési profit növekedéséhez.

Henkel 2020+: Jelentős előrelépés 2017-ben

"A 2020-ig és azt követően is erőteljes célkitűzéseink vannak a Henkelnél. Azt akarjuk, hogy vállalatunk nyeresége fenntarthatóan növekedne, és egyre vevőközpontúbbá, innovatívabbá, agilisabbá és digitálisabbá váljunk" - mondta a Henkel igazgatóságának elnöke, Hans Van Bylen.

Ezen céljaink elérése érdekében négy stratégiai prioritást határozunk meg a Henkelnél: a növekedés ösztönzése, a digitalizáció felgyorsítása, az agilitás növelése és a növekedés finanszírozása. A 2017-es pénzügyi évben a Henkel jelentős előrelépéseket tett ezeken a területeken.

A növekedés ösztönzése érdekében a Henkel elmélyítette a vevőkkel és a fogyasztókkal ápolt kapcsolatát minden vállalati szinten. Az Adhesive Technologies üzletágban ambiciózus terveket dolgozunk ki a 100 legfontosabb ügyfelünk számára, hogy testreszabott megoldásokkal gyorsítsuk a növekedést. Az ügyfelekkel kapcsolatban kiterjesztettük a "Connect2Consumer" digitális programunkat, hogy éleslátás alapú innovációkat és szolgáltatásokat hozzunk létre.

A Henkel tovább növelte a vezető márkáit és az innovatív technológiáit. Az Adhesive Technologies területen a kimagasló teljesítményt a dinamikus növekedést felmutató iparágak részére létrehozott rendkívül hatékony megoldásaink tették lehetővé, ide tartozik a elektronikai, a járműipari és az általános iparág. A Beauty Care üzletágunkban a hajszínező és styling innovációk eredményezték a növekedést és a piaci részesedés növelését. Az USA-ban, a professzionális haj (fodrászat) területén a Henkel sikeresen piacra dobta az első, nagy befolyást keltő #mydentity márkáját. A Laundry & Home Care üzletág innovatív megoldásokkal bővítette kínálatát, olyan vonzó kategóriákban, mint a különleges mosószerek és WC tisztítók.

A Sun Products átvétele után a teljes észak-amerikai Laundry & Home Care üzletág nagyon szép teljesítményt ért el 2017-ben.

A Henkel számos vonzó felvásárlást is végrehajtott 2017-ben, összesen mintegy 2 milliárd euró értékben, ami kiegészíti a vállalat kínálatát, megerősítve az ipari és fogyasztói üzleti területeinek versenyképességét.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!