|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kereskedelem | Agrármarketing Centrum: 20 százalékkal kell növelni a halfogyas...
KERESKEDELEM
![]()
MTI: Agrármarketing Centrum: 20 százalékkal kell növelni a halfogyasztást 2023-ig
2018-02-15 21:21 |
A belföldi halfogyasztás 20 százalékos növelését szeretnék elérni 2023-ig a "Kapj rá" elnevezésű halfogyasztást népszerűsítő kampánnyal - mondta az Agrármarketing Centrum (AMC) szóvivője. Végvárné Henter Lilla - a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca szakkiállításon - hozzátette: a kampány a Magyar halgazdálkodási operatív program (Mahop) keretében valósul meg 800 millió forint uniós forrásból. Ezt az összeget 2023 végéig kell elkölteni. A halfogyasztás népszerűsítését az AMC, valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) közösen végzi. Az idéi évben a kampányra várhatóan mintegy 350 millió forintot költenek - mondta az MTI-nek az AMC szóvivője. Kiemelte: az Európai Unióban évente és fejenként mintegy 20 kilogramm halat fogyasztanak átlagosan, Magyarországon ez mindössze 6 kilogramm. Van tehát fejlődési lehetőség, ezért a magyar embereket kiállításokon, fesztiválokon, látványkonyhákban, előadásokon és különféle médiumok segítségével szeretnék ösztönözni arra, hogy minél több halat egyenek. Lévai Ferenc, a Mahal szóvivője - az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója - az MTI-nek arról beszélt, hogy a múlt évben az előzetes adatok szerint a tógazdaságokban mintegy 19-20 ezer tonna halat termeltek, míg az intenzív telepeken további mintegy 4-4,5 ezer tonnát. Magyarországon pontyból termelnek a legtöbbet, ez a halfajta adja a tógazdasági termelés 75-80 százalékát. Az intenzív termelésben fordított az arány: ott 80 százalék az afrikai harcsa, és itt termelnek még tokféléket és pisztrángot is. A termelés minősége az utóbbi években sokat javult, ezt segíti a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által bevezetett Minőségi magyar hal tanúsító védjegy is. A hal forgalmi adójának (áfa) 27-ről 5 százalékra mérséklése is kedvező hatású az értékesítésre, ettől az intézkedéstől azt várják, hogy egy év alatt legalább 10 százalékkal fellendíti a halfogyasztást. A magyar halgazdaságok éves árbevétele mintegy 13 milliárd forint átlagosan, de 2017-ben legalább 1 milliárd forinttal több lehetett, mert jelentősen megnőtt halexport: a szokásos 3 ezer tonna helyett 5,0-5,5 ezer tonnát tett ki. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
gyerekülés | fogszabályzó | napszemüveg | Elektromos autó | JBL | lakásvásárlás | játékpiac | evőeszköztartó | vérplazma | lézeres szemműtét | személyszállítás | konyhai munkalap | SPAR | CEMACON | REGIO JÁTÉK | betonozás | szupinált cipő | Szentendre | hűségpromóció | Knorr-Bremse | téglagyár | kerti tároló | szivattyú | haszongépjármű
![]() |
PARTNEREINK
|