|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Karrier | Év végén ingyen dolgoznak a nők?
KARRIER
![]()
Glamour: Év végén ingyen dolgoznak a nők?
2017-11-23 10:08 | Noguchi
"A nők minden évben november 10-től ingyen dolgoznak." Ezzel a kijelentéssel nyitja novemberi számát a GLAMOUR magazin. A Glamour szeretne felhívni a figyelmet arra a világméretű jelenségre, miszerint a nők ugyanazért a munkáért alacsonyabb bért kapnak, mint férfi kollégáik. A Profession.hu annak járt utána, hogy mire számíthatnak a magyar nők a hazai munkaerőpiacon. A társadalmi egyenlőtlenségek területeit és azok mértékét rendszeresen monitorozza a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD. Idei jelentésében (The Persuit of Gender Equality 2017, OECD) három területet azonosít, ahol legjelentősebb a nemek közti különbség. A nőkkel szembeni erőszak, valamint a nem fizetett munkák egyenlőtlen eloszlása mellett rámutat a tartósan fennálló nemek közötti bérszakadék kritikus kérdésére. Az OECD megállapítása szerint még a fejlett országokban is hátrányba kerülnek a nők a bérezés szempontjából. Magyarország a középmezőnyben Magyarországon a felsőfokú alapképzésben több nő (60%) vesz részt, mint férfi és átlagosan jobb tanulmányi eredményeket is érnek el - ez az előny azonban a munkaerőpiacon szép lassan elvész. A magyar nők átlagosan 9,5 százalékkal keresnek kevesebbet férfi kollégáiknál. A helyzet Indiában a legrosszabb, ahol a nők munkája 56 százalékkal ér kevesebbet, mint férfi kollégáiké, de a legnagyobb egyenlőséget mutató Belgiumban is 3 százalék körüli a nemek közötti bérkülönbség a férfiak javára. Hazánkban relatíve jó a helyzet a vezető pozíciók nemek közötti eloszlása tekintetében: a felmérés szerint a menedzseri székek 40%-ában nők ülnek. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor még nyugtalanítóbb a nők bérhátránya: akár vezetőként, akár beosztottként miért keresnének kevesebbet férfi társaiknál? Tegyünk a változásért! A visszás helyzet ellen emeli fel szavát a GLAMOUR magazin is a #PoweredByWomen kampánnyal: mind a tizenhét országban, ahol a magazin jelen van, 2017 novemberében csak nőket kértek a kiadvány elkészítésére. A GLAMOUR magyar szerkesztősége azonban ennél is tovább megy, és kiterjeszti a kampányt decemberre is. A transzparencia a kulcs A munkaerőpiaci átláthatóság fontosságát támasztja alá a Profession.hu saját statisztikája, amely kimutatta, hogy a munkakeresők körében számszerűsíthetően sikeresebbek azok az álláshirdetések, amelyekben a nyitott pozícióban elérhető bért feltünteti a munkaadó. Az ilyen hirdetések száma ugyan növekvő tendenciát mutat, de arányuk jelenleg még igen alacsony az összes feladott álláshirdetéshez képest: mindössze 3,8 százalék (2017. augusztusi adatok alapján. Forrás: Profession.hu). Pedig a jelenlegi munkaerő-toborzási nehézségek mellett megéri a bértranszparencia, ugyanis 22 százalékkal több jelentkezőt generálnak azok a hirdetések, amelyek átláthatóvá teszik a munkabért - akár férfi, akár nő lesz a leendő munkatárs. A vezető hazai állásportál toborzási üzletágának vezetője, Szigeti Nikoletta úgy látja, hogy a problémát a hazai munkaadók egy része már felismerte és egyre több vállalat indít belső programot annak érdekében, hogy megszüntessék a cégen belüli egyenlőtlenségeket és növeljék a nők biztonságérzetét. Leginkább a versenyszférára jellemző, hogy a transzparencia stratégiai céllá vált: ez nem csak az átlátható szervezeti bérstruktúra kialakítását foglalja magában, de azt is, hogy a vezető pozíciókban növeljék a nemek közötti egyensúlyt. "A fejvadász, illetve toborzási szolgáltatásunkat igénybe vevő partnereinkről egyértelműen elmondható, hogy a juttatási csomag tekintetében nem tesznek különbséget a női és férfi munkavállalók között. A szaktudást, tapasztalatot, nyelvtudást fizetik meg." - teszi hozzá a szakember. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
konyhai munkalap | mobilgarázs | játékpiac | gázkészülék | gyerekülés | szivattyú | Centrál Színház | Knorr-Bremse | lézerterápia | autó | Szentendre | KunlunChem | tekercses kerítés | LED-lámpák | napszemüveg | Liszt Ferenc Kamarazenekar | kölyökkutya | REGIO JÁTÉK | lézeres szemműtét | Mosás | betonozás | SPAR | kerti tároló | haszongépjármű
![]() |
PARTNEREINK
|