SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Légi ipar | Utaslistáikat és az utasok személyes adatait a rendőrségnek


MTI: Utaslistáikat és az utasok személyes adatait a rendőrségnek
2017-11-10 16:06 |



Kötelezővé tették Szlovákiában a légitársaságoknak, hogy adatokat küldjenek utasaikról a rendőrségnek.

A jövő év májusától Szlovákiában a légitársaságoknak kötelezően meg kell küldeniük utaslistáikat és az utasok személyes adatait a rendőrségnek, az erről szóló jogszabály-módosítást ülésén fogadta el a pozsonyi kormány.

A jogszabály szerint az adatmegosztás kötelezettsége az egyes repülőjáratok gyakorlatilag minden adatára, illetve az utasok összes személyes adatára is vonatkozni fog, beleértve a telefonszámukat, e-mail címüket, hogy kikkel együtt és milyen gyakran repülnek, valamint hogy hol és milyen módon vásárolták repülőjegyet.

A légitársaságok az adatokat legkésőbb 24 órával az érintett járat indulása előtt kötelesek beszolgáltatni, s a beszállás után aktualizálniuk kell azokat. A beszolgáltatott adatokat a rendőrség egy külön részlege, az utasinformáció-nyilvántartó nemzeti központ, kezeli majd, s az adatokat más hazai és külföldi biztonsági szervekkel is megoszthatja. Az adatokat öt évig őrzik meg, majd megsemmisítik.

A vonatkozó szabályozás szerint az utasok adatait a rendvédelmi szervek bizonyos bűncselekmények megelőzése, leleplezése céljából vagy azok elkövetői után folytatott nyomozás céljaira használhatják fel. A törvény által meghatározott ilyen bűncselekmények skálája meglehetősen széles, a lista minden olyan büntetendő cselekményt magába foglal, amelynek elkövetése esetén a kiszabható szabadságvesztés büntetés felső határa legalább három év.

A szlovák kormány által jóváhagyott jogszabály-módosítást egy az Európai Parlament által 2016 áprilisában elfogadott irányelv átültetése tette szükségessé. Az utasok adatainak összegyűjtését az uniós irányelv azzal indokolja, hogy azokra a terrorista és más jelentős bűncselekmények megelőzése, leleplezése és az elkövetőik után folytatott nyomozás céljaira van szükség. A szabályozás Szlovákiában 2018. május 25-től lép hatályba.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!