SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Légi ipar | Tizenhárom millió fölé várja az éves utasforgalmat a Budapest Airp...


MTI: Tizenhárom millió fölé várja az éves utasforgalmat a Budapest Airport
2017-10-24 21:20 |



Tizenhárom millió fölé várja az éves utasforgalmat a Budapest Airport a tavalyi 12,5 milliós forgalom után - mondta Kam Jandu, a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető Budapest Airport kereskedelmi igazgatója.

Az üzemeltető által rendezett partnertalálkozón Kam Jandu kiemelte, hogy a budapesti az egyik legjobban fejlődő repülőtér, az európai 6 százalékos átlag dupláját produkálja. Pozitív változásként számolt be arról, hogy a főszezon fokozatosan kitolódik az utasforgalomban, hiszen eddig csak a nyáron volt 1 millió fölött a havi utasforgalom, idén viszont már áprilistól egymillió fölött volt.

Közölte: a Malév időszakában 90 útvonal volt elérhető Budapestről, ma viszont 131 célállomásra repül 44 légitársasági partnerük.

A legnépszerűbb útvonalak sorrendjében nem történt változás, az idén eddig Londonba utaztak a legtöbben. Az angol fővárosba 1,1 millióan, az előző évihez képest 1,5 százalékkal több utas repült. A második helyezett Párizs 447 ezer, a harmadik pedig Brüsszel 413 ezer utassal. A párizsi útvonalon a forgalom bővülése az előző év azonos időszakához képest 7,5 százalék volt, Brüsszelbe 13,8 százalékkal utaztak többen. A legnagyobb fellendülés a negyedik helyezett berlini útvonalakon tapasztalható, 54,4 százalékkal regisztráltak több utast, a teljes utasszám 346 ezer volt. A legnagyobb visszaesés az év eddigi részében Isztambul felé volt mérhető, a török metropoliszba 237 ezren, 8,3 százalékkal kevesebben repültek.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!