|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Oktatás | Képzési központot épít a Mercedes-Benz gyár
OKTATÁS
![]()
Mercedes-Benz Hungária: Képzési központot épít a Mercedes-Benz gyár
2017-09-28 22:03 | KRQ Communications
8000 négyzetméteres képzési központ építése kezdődött meg Kecskeméten, elsősorban a duális képzésben résztvevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók számára. Az ünnepélyes alapkőletételen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármester asszonya is részt vett. Mercedes-Benz Academy Kecskemét elsősorban a duális diákok, hallgatók számára nyit teret és a legkorszerűbb oktatási eszközöket biztosítja 2018 szeptemberétől. A Mercedes-Benz duális szakképzésben, szeptemberben 175 diák, főiskolai szinten további 40 hallgató kezdte meg tanulmányait. Kecskemét - Ünnepélyes keretek között letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét. A 8000 négyzetméteres intézmény a Csillag Bölcsőde és Óvoda mellett kapott helyet, az autógyár közvetlen szomszédságában. A tervek szerint az épületben 2018 szeptemberétől mintegy 250 fiatal fog gyakorlati képzésben részt venni. A régióban egyedülálló módon az épület kialakítása és berendezése is a legmodernebb technológiákkal történik, hogy az itt tanulók megismerjék az autógyártás folyamatait és az ipar 4.0 világát. A Mercedes-Benz Academy Kecskemét modern oktatócsarnokában elsősorban a duális képzésben résztvevők fogják a gyakorlatukat végezni, illetve az esetleges projektmunkáikon tudnak dolgozni. Az oktatótermek belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek is helyet adnak majd, de a munkaerő toborzási és kiválasztási napokat az új munkavállalók gyártósori betanítását szintén ide fogják szervezni. "A jövő generációjának kompetenciafejlesztése, gyakorlati képzése kulcskérdés a magyar munkaerőpiacon. Gyárunk bővítése, illetve a második kecskeméti gyár megépítése szükségszerűvé teszi Mercedes-Benz Academy Kecskemét megnyitását, amely elsősorban a duális diákok, hallgatók számára nyit teret, s a legkorszerűbb oktatási eszközöket biztosítja a következő tanévtől" - mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. "A magyar kormány nagyra értékeli, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt helyez a magyarországi képzésének fejlesztésére" - hangsúlyozta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: "A jó szakképzés azokat a készségeket erősíti meg a diákokban, amelyek képessé teszik őket arra, hogy a folyamatosan változó technológiai környezetben is megállják a helyüket." A Mercedes-Benz kecskeméti gyára úttörő szerepet vállalt a duális képzési rendszer meghonosításában. A 2011 óta sikeresen működő program hosszú távon kínál kiváló, versenyképes ismereteket a szakiskolától egészen a főiskoláig, és ezáltal biztos karrierlehetőséget. A modell sikerét többek között az is mutatja, hogy a duális szakképzésre és duális főiskolai képzésre is sokszoros túljelentkezés van. A duális szakok közép és felsőoktatási szinten is folyamatosan bővülnek. 2011-ben még csak három szakkal, az idei tanévtől már hat szakkal indult el a szakképzés. Az országban elsőként induló főiskolai duális képzés pedig három szakra bővült. Az idei tanévben összesen 175 tanuló kezdte meg tanulmányait a Mercedes-Benz duális szakképzéseiben, míg a főiskolai szinten 40 hallgató. "Magyarországon a Mercedes-Benz számára a siker kulcsa az, hogy minőségi szakképzésben résztvevő és magasan kvalifikált munkatársakkal dolgozhatunk. Ezért nagy örömömre szolgál a mai alapkőletétel, ami egy, a jövőbe való befektetés részünkről" - tette hozzá Ulrich Jäger, a Mercedes-Benz Compact Cars HR vezetője. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
E.ON | Lidl | dekoráció | REGIO JÁTÉK | Környezetbarát tálak | adómentesség | Raiffeisen Nagydíj | játékpiac | Autókulcs | mezőgazdaság | Liszt Ferenc Kamarazenekar | Bátor Tábor | tok | munkaviszony | akkumulátor | internet | légzés | ALDI | vendéglátóipar | Üzleti titkok | 57. Kékszalag | SPAR | utánpótlás | gyerekszoba
![]() |
PARTNEREINK
|