SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Légi ipar | Csökkent az Airbus adózott nyeresége


MTI: Csökkent az Airbus adózott nyeresége
2017-08-02 16:50 |



Tizenöt százalékkal csökkent az Airbus-csoport adózott eredménye az első félévben az előző év azonos időszakához képest.

A toulouse-i székhelyű repülőgépgyártó csütörtökön közölte a honlapján első fél éves eredményét. E szerint a cég árbevétele a tavalyival megegyező szintű, 28,7 milliárd euró volt. A kiigazított üzemi eredmény azonban már 35 százalékos csökkenést mutat, a tavalyi 1,6 milliárd után az idén 1,1 milliárd eurót tett ki.

A társaság jelentése szerint az adózott eredmény tizenöt százalékos csökkenéssel 1,5 milliárd euróra módosult, a listaáron számolt rendelésállomány értéke 8 százalékkal 980 milliárd euróra mérséklődött, a készpénzállomány pedig 29 százalékot esett.

A kereskedelmi repülőgépek gyártásával foglalkozó részleg bár 3 százalékkal nagyobb, 21,7 milliárdos árbevételt ért el, az üzemi eredmény 25 százalékkal 954 millió euróra esett. Rosszabbul teljesített a helikopterek gyártásával és a hadiiparral foglalkozó részleg is, de egyelőre minden szegmens nyereségesen üzemel.

Az Airbus elemzésében azt írta, hogy a piaci környezet továbbra is támogatja a gyártás felfuttatását, de ezt a hajtómű-beszállási problémák hátráltatják, így a következő fél évben a fő cél a hibaforrások megszüntetése.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!