|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Sikeres évadot zárt a Győri Balett
KULTÚRA
![]()
MTI: Sikeres évadot zárt a Győri Balett
2017-07-03 22:34 |
Sikeres évadot zárt a Győri Balett, amely jelenleg a 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) július 23-i nyitóünnepségére készül - mondta Kiss János, a balett igazgatója az MTI-nek. A 37. évadát záró társulatnak három bemutatója volt a 2016-2017-es évadban, a Rómeó és Júlia, A diótörő és a Kodály-emlékév kapcsán készült Romance. Több hazai városban is felléptek, s 16 külföldi előadásuk volt, egyebek mellett Bécsben, Berlinben, Pozsonyban és Nyizsnyij Novgorodban. Az igazgató hangsúlyozta: egyik legfontosabb küldetésük, hogy egyre több gyerekkel szerettessék meg a táncművészetet. Jó úton haladnak, amelyet A diótörő sikere mellett a 13. Magyar Táncfesztivál keretében megrendezett harmadik gyermektáncfesztivál mutatói is igazolnak. A táncfesztiválnak összesen közel 15 ezer látogatója volt. Június 18. és 25. között 44 produkcióban mintegy 1200 táncművész lépett fel. A jövő évadról az igazgató elmondta, hogy november 11-én lesz legújabb darabjuk, A skarlát betű bemutatója, amelyet Velekei László, a balett művészeti vezetője koreografál. Több külföldi meghívásuk is van már, egyebek mellett Moszkvában is fellépnek majd. A hazai közönség Budapest mellett Szombathelyen, Pécsett és Veszprémben is láthat előadásokat. Kiss János beszélt arról is, hogy hétfőn, a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán már elkezdték a próbákat az EYOF nyitóünnepségére. A próba csütörtöktől az Audi Arénában folytatódik, július 3-tól pedig a Papp László Budapest Arénában próbálnak majd, mert méretében az egyezik meg a nyitóünnepségnek helyet adó ETO Parkkal. A produkcióban hatvan táncos vesz részt, a Győri Balett mellett a Győri Nemzeti Színház táncművészei, valamint a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
UPS Healthcare | Egyiptom | Magyar kulturális delegáció | Széchenyi István Egyetem | munkakereső | Budapest Airport | Mol | SPAR | KRQ | IRMÁK | párizsi Pompidou Központ | TikTok | Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér | Petőfi | OPUS TIGÁZ | álláshirdetés | előadó-művészeti szervezetek | NI | gyereknap | fizetés | Oroszország | KIM | egyensúly | munkavállalói igény
![]() |
PARTNEREINK
|