SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Ügynökség | Ausztriába helyezett ki szakértőt a budapesti Cadreon


Cadreon: Ausztriába helyezett ki szakértőt a budapesti Cadreon
2017-06-20 08:46 |



Az IPG Mediabrands ernyője alatt működő Cadreon programmatic szakértője januárban költözött Ausztriába, hogy a cégcsoportba tartozó helyi médiaügynökségek programmatic kampányait támogassa.

A programmatic, azon belül az RTB (Real Time Bidding) pillanatok alatt vált a médiavásárlás egyik legmeghatározóbb szegmensévé, amit a szakember utánpótlás nem tudott lekövetni. A dinamikusan fejlődő programmatic ökoszisztéma és technológiák gyakorlati ismerete hiánycikknek számít Közép-Kelet-Európában és nyugaton egyaránt. Az IPG Mediabrands ad tech unitja, a Cadreon budapesti kirendeltsége három évvel ezelőtt indult azzal a céllal, hogy a cégcsoport közép-kelet európai médiaügynökségeinek programmatic kampányait szolgálja ki. Az iroda 2014-es indulása óta regionális tudásközponttá nőtte ki magát, megháromszorozta létszámát, és a nemzetközi piacon is egyedülálló szakértelemmel rendelkező csapat felel a kampányokért. Tevékenységükben fontos szerepet játszik az edukáció, az elmúlt fél évben szerveztek Budapesten programmatic tematikájú konferenciát partnereik számára, valamint egy többnapos workshop sorozat keretében programmatic trénereket képeztek. A kurzusra Hollandiából, Ausztriából, Angliából, Franciaországból, sőt, Dél-Afrikából is érkeztek résztvevők, akik a szakmai ismereteken túl a hatékony tudásátadáshoz szükséges kompetenciákat sajátították el.

A progresszív szemléletmód újabb állomásaként 2017 januárjától a Cadreon programmatic szakembere a bécsi irodában ülve köti össze az osztrák médiatervezők, médiavásárlók és a magyar kampánymenedzserek munkáját. "A kihelyezésre az osztrák kampányok növekvő volumene és a koordináció gördülékenyebbé tétele miatt volt szükség. Így dedikált figyelemmel tudjuk támogatni az ausztriai ügyfelek kampányait." - magyarázta Ács Tamás, a Cadreon CEE vezetője. Erős Attila, a Fastbridge vezetőjeként működött közre a Cadreon elindításában: "Hihetetlen büszkeséggel tölt el, hogy egy innovatív, technológiai iparágban nem hozzánk érkezik nyugatról egy szakember, hanem épp fordítva, mi magyarok adhatunk szakértőt nyugatabbra. Ez közös sikere a hazai digitális, illetve programmatic piacnak." A megoldás révén a szakértő fél éve a Cadreon színeiben, de közvetlenül a helyszínen segíti a tervezési feladatokat, a DMP (Data Management Platform) szolgáltatásokkal összefüggő teendőket, miközben a kampánymenedzsment továbbra is Budapesten történik.

"Az IPG Mediabrands szinte elsőként lépett a programmatic térbe a nagy ügynökségi csoportok közül. Külön büszkeség, hogy Budapesten sikerült egy olyan tudás- és szakértői központot kialakítanunk, amely világszínvonalon látja el több európai ország kampányait. " - fejtette ki a hír kapcsán Németh Béla, a Mediabrands csoport CEE régiójáért felelős vezetője. A Cadreon jelenleg 12 ország programmatic kampányaiért felelős, így a közeljövőben akár más országokba is érkezhetnek kollégák a budapesti központból.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




METU | Suzuki | Mol | NAV | OTP | Szallas.hu | Scania | Tesco | UPC | Kaspersky | Vodafone | Nébih | E.ON | Duna House | Audi | Erste Bank | Telekom | Opten | Lidl | Kaspersky Lab | SPAR | GDPR | BMW | INA