SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Légi ipar | Bővítette utasfelvételi kapacitásait a Budapest Airport


MTI: Bővítette utasfelvételi kapacitásait a Budapest Airport
2017-06-13 12:01 |



Bővítette utasfelvételi kapacitását a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a 2B terminálon 10 új utasfelvételi pultot alakítottak ki és növekedett az utasváró területe is.

A Budapest Airport pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fejlesztést az utasforgalom dinamikus növekedése indokolta: májusig 14,5 százalékkal volt több utas, mint tavaly, a légitársaságok mintegy kéttucat új járatot jelentettek be az idei évre, ez 8 százalékos kapacitásbővítésnek felel meg.

A 2B terminálon a 10 új utasfelvételi pont a meglévő soroknak háttal épült meg, ezzel a műszaki megoldással nem kellett jelentősen átalakítani a poggyászszállító szalag rendszert, hiszen ugyanazokra a szalagokra kerülnek a feladott bőröndök, csak a másik oldalról.

A fejlesztés része a BUD2020 programnak, amely keretében 50 milliárd forintot fordítanak 2020-ig a repülőtér fejlesztésére. Ezen programban épül meg az új szálloda, és a 2B terminálon az új utasmóló is.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!