SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Energia | Gazdasági csoda az energiaszektorban?


Opten: Gazdasági csoda az energiaszektorban?
2017-04-11 17:30 |



Egy hónap alatt 20 százalékkal megugrott az energiaszektorban működő cégek száma, de csupán a számoktól azért gazdasági csodára még nem kell számítani.

Úgy tűnik, Magyarországon az energiatermelés 2017-től újabb korszakához érkezett el, a 2016-os év során több mint 550 cég jött létre az ágazatban, és ebből 320 az év utolsó hónapjában. Ezzel csupán egy hónap alatt sikerült 20 százalékkal növelni a szektorban működő cégek számát, az éves növekedés pedig 30 százalék fölött van - derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adatbázisából.

Az energiatermelés és kereskedelem az egyik legintenzívebben változó szektor volt az elmúlt néhány év tekintetében. Bár a cégek darabszámát nézve kis ágazatról beszélhetünk, hiszen nagyságrendileg mindössze 1700 cég működik a területen, a szektor gazdasági jelentősége óriási. Ennek megfelelően mindig is kiemelt társadalmi, politikai és gazdasági figyelem övezte az ezen a területen működő cégek tevékenységét.

Az ágazat koncentráltságának mindig is megvoltak a saját jellegzetességei, a működő cégek termelékenysége, vagy akár a jövedelmi viszonyai általában messze az országos átlag felett vannak. Többek között az egy főre eső bruttó bér 500 ezer Ft körül volt az ágazatban még 2016-ban is, de a korábbi években ez az érték még magasabb is volt.

A 2017-es év sem lesz unalmas az ágazat szereplői számára, legalábbis a cégalapítások drasztikusan megugró száma erre enged következtetni. Azonban nem szabad elfeledkezni a technikai hatásokról sem. Az év utolsó hónapjaiban bekövetkező nagyobb ugrások sokszor inkább a szabályozási környezet változásának, adópolitikának, támogatási rendszernek köszönhető, mint tényleges gazdasági hatásoknak.

Ha jobban megvizsgáljuk a 2016 végén létrejött cégeket, érdekes minta rajzolódik ki. Villamosenergia-termeléssel foglalkozik az újonnan létrejött cégek túlnyomó többsége, de talán még érdekesebb az a tény, hogy a cégek nem magányosan, hanem csoportokban jöttek létre. Egy-egy tulajdonos sokszor 8-10 céget is létrehozott rövid időn belül.

Már-már a hazai cégstruktúra hőskorát idéző cégnevekkel találkozhatunk az újonnan létrejött cégek között. A cégnevek közti különbséget sokszor csak a sorszám jelenti, de voltak ennél kreatívabb alapítók is. Az egyik tulajdonos a naprendszer bolygóiról nevezte el cégeit, de volt olyan is, aki német nyelvű sorszámot írt cégeinek neveibe.

Az Energetikai szektor jelenéről és jövőjéről március 7. és 9. között a XXIV. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórumon tudhatnak meg többet az érdeklődök.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!