SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Hirdető/márka | A Randstad 4. alkalommal díjazta a legvonzóbb munkáltatókat


Randstad: A Randstad 4. alkalommal díjazta a legvonzóbb munkáltatókat
2017-04-05 13:30 | Sakkom Interaktív



Ma este adták át a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatásán alapuló Randstad Employer Brand díjakat.

A legvonzóbb munkáltatók esetében nem volt nagy meglepetés: az előző évekhez hasonlóan az Audi és a Mercedes végzett az élen, a harmadik helyre pedig a tavaly még negyedik LEGO lépett elő. A szektorok esetében ugyanakkor jelentős átrendeződés volt: a tavaly első szolgáltatás még a dobogóra sem fért fel, a munkavállalók legszívesebben a gyógyszer- és vegyiparban helyezkednének el.

Negyedik alkalommal adták át Magyarországon a Randstad Employer Brand díjakat, mely a munkavállalók értékelése alapján a legvonzóbb hazai munkáltatókat méltatja. A lista élére ismét az Audi Hungaria és a Mercedes-Benz kerültek: a két vállalat annak ellenére őrizte meg vezető helyét, hogy a szektorok versenyében az autóipar a harmadik helyre csúszott vissza. A munkáltatók között a dobogó harmadik fokát a LEGO érdemelte ki, aki tavaly még újoncként, de azonnal a negyedik helyen debütált a top10-ben. "A lista alapját adó Randstad Employer Brand Research felmérésben a munkavállalók kilenc szempont szerint értékelik az általuk ismert vállalatokat, emellett arról nyilatkoznak, hogy dolgoznának-e az adott cégnél, így alakul ki a legvonzóbb munkáltatók, illetve szektorok sorrendje" - magyarázta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Négyszeres címvédőként nívódíjat kapott a Tesco, a Richter Gedeon, valamint a Nestlé, míg saját szektorában kiemelkedő eredményéért különdíjat érdemelt ki az Erste Bank, az Egis, a British Telecom, a DM és a Pick, a Legismertebb munkáltató címet pedig az OTP nyerte el.

A gyógyszeripar átrendezte a szektorok versenyét

Ugyan a vállalatok versenye nem tartogatott nagy meglepetéseket, annál nagyobb volt az átrendeződés a szektorok esetében. A munkavállalók legszívesebben a gyógyszer- és vegyiparban helyezkednének el, megelőzve az FMCG és autóipar területeket. A tavaly győztes szolgáltató szektor még a dobogóra sem fért fel, csak a negyedik helyen végzett. "A vonzó munkáltatói márka jelentőségét jól jelzi, hogy míg 2015-ben és 2016-ban több olyan terület is volt, ahol a megkérdezettek több mint 40 százaléka helyezkedett volna el szívesen, addig idén csak az élen végző gyógyszer- és vegyipar érte el ezt a küszöböt" - jegyezte meg Baja Sándor. A megkérdezett munkavállalók közel 44 százaléka dolgozna ezen a területen.

Kellemes légkör kell a munkavállalóknak

A Randstad Employer Brand Research arra is rámutatott, hogy bár veszített jelentőségéből, még mindig a fizetés a legfontosabb döntési tényező elhelyezkedéskor. A második helyre előrelépő munkahelyi légkör szerepe jelentősen felértékelődött: háromból két munkavállaló veszi figyelembe, amikor munkahelyet választ. A legfontosabb öt döntési tényező között még a hosszú távú biztos állás, a munka és magánélet közti egyensúly biztosítása, valamint a pénzügyi stabilitás szerepel. A munkavállalók értékelése szerint ezek közül az Audi és a Mercedes a munkahely biztonsága kapcsán emelkedik ki a mezőnyből, míg a LEGO a munka és magánélet közti egyensúly fenntartásában jeleskedik.
A magyar munkáltatóknak ugyanakkor továbbra is van mit behoznia ezen a téren: az elemzés szerint a legnagyobb eltérés a munkavállalók elvárása és a vállalatok nyújtotta lehetőségek között éppen három olyan tényezőnél - kellemes légkör, munkahely biztonsága, karrier és család közti egyensúly megteremtése - jelentkezik, melyek benne vannak a munkavállalók top5-ös preferencialistájában.

"A munkáltatói márkaépítésnek egy őszinte átvilágítással kell kezdődnie: mit mondunk a cégünkről, ennek mennyire felelünk meg, és az mennyire vonzó a jelenlegi és potenciális munkavállalóink számára" - emelte ki a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. "Az általános elvárások mellett érdemes a demográfiai eltéréseket is figyelembe venni: míg a nők számára például fontosabb a munka és magánélet egyensúlya, valamint a rugalmas munkabeosztás, addig a férfiak jobban motiválhatók a karrierépítés lehetőségével" - tette hozzá a szakember. A fiatalokat rugalmas beosztással, képzési lehetőségekkel, valamint a munka változatosságának biztosításával nyerhetik meg a munkáltatók, az idősebb alkalmazottak pedig a munkahely biztonságát és a vállalat pénzügyi stabilitását várják a Randstad Employer Brand Research friss eredményei szerint.

A legvonzóbb munkáltatók Magyarországon 2017-ben a Randstad Employer Brand toplistája szerint:

(Zárójelben a 2016-os helyezések)
1. Audi Hungaria (1.)
2. Mercedes-Benz (2.)
3. LEGO (4.)
4. IBM (5.)
5. Bosch (7.)
6. Samsung Electronics (6.)
7. British Telecom (-)
8. GE General Electric (9.)
9. Richter Gedeon (-)
10. Nokia Solutions and Networks (-)

Különdíjak:
 
  • Legvonzóbb munkaadó - Pénzintézet: Erste Bank
  • Legvonzóbb munkaadó - Gyógyszer- és vegyipar: Egis
  • Legvonzóbb munkaadó - Szolgáltatás: British Telecom
  • Legvonzóbb munkaadó - Kiskereskedelem: DM
  • Legvonzóbb munkaadó - FMCG: Pick Szeged
  • Legismertebb munkaadó: OTP


Nívódíjasok (kategóriájában sorozatban 4. alkalommal elért legjobb eredmény):
 
  • Legismertebb munkaadó: Tesco
  • Legvonzóbb munkaadó - Gyógyszer- és vegyipar: Richter Gedeon
  • Legvonzóbb munkaadó - FMCG: Nestlé


A Randstad Employer Brand Researchről:
A világ legnagyobb független felmérése a munkáltatói márkákról, amely a világgazdaság 75 százalékát lefedő 26 ország munkaerőpiacát vizsgálja. A kutatás keretében a legnagyobb munkaadók és a különböző szektorok megítélése mellett a munkaerőpiac legfontosabb mozgatórugóit elemzik. Az adatok gyűjtését és feldolgozását egy független kutatóintézet, a TNS csoport végzi, életkor, nem és régió szerint reprezentatív mintán, a 18-65 éves korosztályban. A 2017-es kutatásban globális szinten több mint 160 000, Magyarországon 3500 potenciális munkavállaló vett részt. Az adatfelvétel hazánkban 2016. december 1. és 16. között, online megkérdezéssel zajlott.

A felmérés eredményei alapján adják át évről évre a legvonzóbb munkáltatóknak járó Randstad Employer Brand díjakat.










TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!