SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Légi ipar | A Liszt Ferenc-repülőtér elismerésben részesült


MTI: A Liszt Ferenc-repülőtér elismerésben részesült
2017-03-22 08:37 |



Ismét a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér kapta a legjobb kelet-európai repülőtér díját az angol Skytrax légiközlekedési tanácsadó cégtől.

A Budapest Airport az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a ferihegyi repülőtér egymás után negyedszer vehette át ezt az elismerést. A díj történetében először fordul elő, hogy egy kelet-európai repülőtér négy egymást követő évben is elnyerte a díjat.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az Amszterdamban tartott átadó után a közlés szerint azt mondta, a jövőben is a minőséget állítják a szolgáltatás fókuszába, kiváló színvonalat akarnak nyújtani az utasoknak, ezt is célozza a BUD 2020 fejlesztési projekt, amelynek keretében ötmilliárd eurót költenek a repülőtér bővítésére.

A Skytrax a világ legnívósabb, az utasok véleménye alapján odaítélt elismerés, amelyet a légitársaságok és a repülőterek kaphatnak. A felmérés eredményét idén 550 repülőtér 13,8 millió utasának véleménye alapján állították össze.

A legjobb repülőtér díját 2013 óta folyamatosan a Szingapúr-Changi légikikötő kapja, a legjobb európai reptér az utasok szerint a müncheni Franz Josef Strauss-repülőtér. Budapest a száz legjobb repülőtér listáján a 86. lett idén, ezzel megelőzve a régiós versenytársak közül Prágát és Varsót. Pozsony nem szerepel a listán, Bécs a 24. helyen végzett.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!