|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Légi ipar | A RUAG az Airbusnak és a Bombardiernek gyárt alkatrészeket Egerben
LÉGI IPAR
![]()
MTI: A RUAG az Airbusnak és a Bombardiernek gyárt alkatrészeket Egerben
2017-03-09 13:31 |
A RUAG Aerostructures cég új egri repülőgépalkatrész-gyárában az Airbus és a Bombardier gépeihez készítik majd a géptörzsek középső részét, a szárnyvégeket, és a repülőgépek burkolatát A svájci cég közel kétmilliárd forintos beruházással létesítette a gyárat, amelyben kezdetben 60-an dolgoznak, az év végére azonban 180-ra növekszik a létszám - mondta Alexander Toussaint, a RUAG Aerostructures divízióvezetője. A divízióvezető az egri helyszínválasztás okai közé sorolta, hogy közel van a RUAG másik üzeme, a siroki Ammotec, de fontosnak nevezte a vonzó gazdasági környezetet és a fejlett infrastruktúrát, valamint a magyar kormány támogatását is. Elmondása szerint az első fokozatú géprészek sikeres folyamatminősítése lehetővé tette, hogy az új egri telephely megkezdje a sorozatgyártást az Airbus számára, a Bombardier részéről az első felében tervezik a minősítést. Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke hangsúlyozta, hogy a RUAG már második alkalommal döntött Magyarország mellett, amikor a közeli Sirokon lévő lőszergyártó üzeme után ezúttal Egerben valósított meg beruházást. Elmondta, hogy Magyarországon 991 svájci vállalat működik, 27 ezer embernek adva munkát, ezzel Svájc a tizenegyedik legnagyobb befektető. Urs Breitmeier, a RUAG vezérigazgatója fontosnak nevezte, hogy a cég ötvözte a katonai és a civil célú termékek gyártását, hozzátéve, hogy a civil szektort az elmúlt 15 évben erősítették meg. A RUAG jelen van Ausztráliában, Amerikában, Brazíliában és a legtöbb európai országban, értékesítése 2015-ben 1,6 millió euró volt, 8700 embert alkalmaz. Az Egerben beruházó RUAG Aerostructures svájci, németországi és magyarországi telephelyein összesen 1100 munkavállalót alkalmaz - ismertette. Habis László, Eger polgármestere arról beszélt, hogy a városnak sok értéke van, sok mindenre büszkék. Első helyen említette, hogy Egernek kitűnő szakképző intézményei vannak, az egyetem pedig képzési struktúrájában egyre inkább igazodik a helyi és térségi munkaerőpiaci igényekhez. Emlékeztetett arra, hogy a város a közelmúltban elnyerte a befektetőbarát település címet. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
menstruáció | karácsony | macskák | étterem | K&H | táp | pezsgő | fémipar | Varnus Xaver | Magyar Vöröskereszt | fenntartható önkormányzat | kutyák | tudás | Okostelefon | álláskeresés | CV | Iskolaszer | Auchan | Virsli | lemezhajlítás | telefontok | Rhoda Scott | társ | Játék
![]() |
PARTNEREINK
|