|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Hirdető/márka | Erős tavalyi év a Henkelnél
HIRDETŐ/MÁRKA
Henkel: Erős tavalyi év a Henkelnél
2017-02-24 10:09 |
A Henkel Magyarország Kft. három évtizede, jelentős szereplőként van jelen a hazai piacon. Jelenleg közel ezer embert foglalkoztat, 2016-ban pedig több mint 100 milliárd forint nettó árbevételt ért el. "2016 nagyon sikeres év volt a Henkel számára. Egy kihívásokkal teli piaci környezetben ismét rekordszintű árbevételt és eredményt értünk el, és teljesítettük a pénzügyi évre kitűzött pénzügyi céljainkat. Magas szintű eredményt realizáltunk. Korrigált üzemi eredményünk első ízben haladta meg a 3 milliárd eurót. Szeptemberben lezárult a Sun Products felvásárlása, amely társaságunk történetének második legnagyobb tranzakciója volt. Ez nagy lépés a Henkel életében és jelentősen megerősíti Laundry & Home Care üzletágunkat az észak-amerikai régióban. Novemberben bemutattuk a 2020-ig tartó és az azt követő időszakra vonatkozó célkitűzéseinket és stratégiai prioritásainkat. Erős alapjainkra, a 2016. évi kiváló eredményeinkre és az elkövetkező évekre vonatkozó világos prioritásainkra alapozva elkötelezettek vagyunk sikeres fejlődésünk jövőbeni folytatása mellett" - mondta Hans Van Bylen, a Henkel igazgatóságának elnöke. Előrejelzés 2017-re A Henkel 2 és 4 százalék közötti szerves árbevétel-növekedést vár a 2017-es pénzügyi évben. A Henkel arra számít, hogy mindegyik üzletágnál ilyen mértékű növekedést ér el. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT) a Henkel várakozásai szerint az előző évhez viszonyítva több mint 17 százalékra emelkedik. A Henkel az elsőbbségi részvények korrigált hozamának 7 és 9 százalék közötti növekedésére számít. A folyó 2017-es pénzügyi év tekintetében Hans Van Bylen így nyilatkozott: "Arra számítunk, hogy továbbra is nagyon változékony és bizonytalan marad a piaci környezet. Mindazonáltal világos stratégiai irányvonalunk, erős globális csapatunk, valamint a vezető piaci pozícióban lévő innovatív márkáink és technológiáink révén minden adott számunkra a jövőbeni profitábilis növekedéshez. A 2017-es pénzügyi év egészére 2 és 4 százalék közötti szerves árbevétel-növekedésre számítunk. Várakozásaink szerint a korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT-marzs) több mint 17 százalékra nő, az elsőbbségi részvények korrigált hozamának növekedése pedig 7 és 9 százalék között lesz." Árbevétel és eredmény 2016-ban A 2016-os pénzügyi év 18,714 milliárd euró összegű árbevétele új rekord és 3,5 százalékkal meghaladja az előző évi szintet. Az árfolyamhatások kiszűrése után az árbevétel növekedése 7,1 százalék. A felvásárlások/befektetés-megszüntetések pozitív hatása 4 százalékot tett ki, elsősorban a The Sun Products Corporation felvásárlásának eredményeképpen. Az árfolyamhatások és a felvásárlások/befektetés-megszüntetések hatásainak kiszűrése utáni szerves árbevétel növekedés, stabil 3,1 százalékos volt. Mindegyik üzletág stabil szerves árbevétel-növekedést realizált. Az Adhesive Technologies üzletág 2,8 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el. A szerves árbevétel-növekedés a Beauty Care üzletág esetében 2,1 százalékos, a Laundry & Home Care üzletágnál pedig 4,7 százalékos volt. Az egyszeri bevételek, egyszeri költségek és átszervezési kiadások hatásának kiszűrésével a korrigált üzemi eredmény (EBIT) 8,5 százalékos emelkedéssel 3,172 milliárd eurós új csúcsot ért el (előző évben 2,923 milliárd euró volt). Mindhárom üzletág hozzájárult ehhez a pozitív teljesítményhez. Az üzemi eredmény (EBIT) 2,775 milliárd euró volt, szemben az előző évben elért 2,645 milliárd euróval. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT-marzs) 0,7 százalékponttal 16,2 százalékról 16,9 százalékra nőtt, új rekordot elérve. Az árbevétel-arányos megtérülés 0,2 százalékponttal 14,8 százalékra növekedett (előző évben 14,6 százalék volt). A pénzügyi műveletek eredménye -42 millió euróról -33 millió euróra javult. A The Sun Products Corporation felvásárlásával kapcsolatos finanszírozási költségeknél nagyobb mértékű volt a hibrid kölcsön visszafizetésének pozitív hatása. Az éves adózás utáni korrigált eredmény a kisebbségi részesedések levonása után 10,0 százalékkal 2,323 milliárd euróra nőtt (2015: 2,112 milliárd euró). A 40 millió euró összegű kisebbségi részesedések levonása után a nettó eredmény 6,9 százalékkal, 1,921 milliárd euróról 2,053 milliárd euróra nőtt. Az elsőbbségi részvények korrigált hozama 9,8 százalékkal, 4,88 euróról 5,36 euróra emelkedett és új rekordot ért el. Az elsőbbségi részvények hozama 4,44 euróról 4,74 euróra nőtt. Az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a tulajdonosi bizottság a 2017. április 6-i éves közgyűlésen az elsőbbségi részvények utáni osztalék 10,2 százalékkal, 1,62 euróra történő emelését (előző évben 1,47 euró), valamint a törzsrészvények utáni osztalék 10,3 százalékkal, 1,60 euróra történő emelését (előző évben 1,45 euró) javasolja majd. A társaság történetében ez lenne a legnagyobb osztalék, amely 30,3 százalékos osztalékfizetési rátának felel meg. A nettó forgótőke árbevételhez viszonyított aránya 0,3 százalékponttal, 3,8 százalékról 3,5 százalékra javult. A nettó pénzügyi pozíció záró értéke -2,301 milliárd euró volt (2015. december 31-én: 335 millió euró). A 2015. év végi pozícióhoz képest a változást elsősorban a felvásárlásokra történt kifizetések okozták.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
állásjelentkezés | Románia | álláskeresés | kutya | napelempark | visszajelzés | vállalkozás | takarítás | Mol | frissdiplomás | kávéfőző | ebédházhozszállító | mérnök | Profession.hu | szilva | E.ON | CIB Bank | szülési szabadság | BYD | Euromoney | táplálékkiegészítő | home office | marketing | BMW
|
PARTNEREINK
|