SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Építőipar | Hörmann: 25 éve Magyarországon


Hörmann: Hörmann: 25 éve Magyarországon
2016-12-09 15:37 | SternCom



A fennállása óta családi tulajdonban lévő német vállalat 1991-ben mindössze két magyar munkatárssal kezdte meg tevékenységét.

Ma már 52 fő dolgozik Európa piacvezető ajtó és kapugyártója színeiben, a minőség kompromisszumok nélkül jegyében. A mérföldköveket Szujó László, a Hörmann Hungária ügyvezető igazgatója összegezte egy sajtótájékoztatón, a családi vállalkozásokra jellemző egyedi értékrendszer hangsúlyozásával. Az esemény színhelye az Akvárium klub volt - nem véletlenül - a felkapott belvárosi szórakozóhely kültéri pultja ugyanis egy látványos, egyedi gyártású, Hörmann ipari kapu mögé lett kialakítva.

"A Hörmann története 81 évvel ezelőtt kezdődött, amikor August Hörmann megalapította a családi vállalkozást, és megindult az akkor még újdonságnak számító Berry billenőkapuk gyártása, forgalmazása. Az alapító jelszava az volt, hogy a hírnévért meg kell dolgozni, és ő ezt komolyan is vette. A kitartó munkának, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a vállalat családi tulajdonban maradt, jelenleg a harmadik, és a negyedik generáció irányítja személyesen. A Hörmann népszerűségét, elismertségét, bizonyítja egy 2015-ös felmérés, amelyben 220 német családi vállalkozást vizsgáltak különböző kritériumok szerint. A Hörmann az élvonalban, az 52. helyen végzett! Ez számunkra nagy büszkeség, hogy Magyarországon egy ilyen márkát képviselhetünk!" - fogalmazott Szujó László, aki a kezdetek óta irányítja a magyar vállalatot, amelyet egy erős, összetartó csapat alkot.

A családi vállalkozások értékei közül Szujó László kiemelte még a bizalmat, a közös érdek előtérbe helyezését az egyéni érdek előtt, a hosszútávú gondolkodást, az együttműködést, és azt a tényt, hogy hamarabb beépülnek a helyi társadalomba, a gazdaságba. Nem véletlen, hogy Európában a vállalkozások 75-80%-a családi jellegű, a foglalkoztatásban betöltött szerepük 45-50% közé tehető, egyes országokban eléri a 70%-ot, és a GDP előállításában 20-70% között mozog a részvételük.

A Hörmann is jelentős piaci szereplő, világszerte 26 országban van gyártóegysége, éves forgalma meghaladja az 1 milliárd EU-t, és 6000 embernek biztosít munkalehetőséget. Központi székhelye a németországi Steinhagen, ahol mindössze két év alatt építették fel a 6.000 m2-s "Hörmann Forum"-ot, a vállalat legnagyobb oktatási és kiállítási központját. Három szinten, több mint 2500 m²-es kiállítási területen mutatják be a vállalat széles termékpalettáját. A Hörmann Forum bejárata előtt egy 5,70 m magas, közel 3 tonnás szobor látható, amely a neves német szobrász Stephan Balkenhol alkotása, és a "Nagy térdelő" nevet kapta. "Az egyenes tartású férfialakot ábrázoló szobor megjeleníti azokat az értékeket, amelyek a Hörmann számára kiemelten fontosak: nyíltság, bátorság, tisztelet, és a jövőre való nyitottság." - ismertette Szujó László a szobor hátterét.

A vállalat 2016-ban folytatta a rá jellemző, következetes terjeszkedést - egyrészt Walesben, Angliától nyugatra kezdte el az IG Doors nevű leányvállalata új székhelyének felépítését. Az IG Doors a brit piacra gyárt acélajtókat, és 2013 óta tagja a Hörmann csoportnak.

A briten kívül a finn piac is izgalmas terület a Hörmann számára, ahol 2003 óta van jelen. Itteni partnere, a Mesvac Oy az évek során fokozatosan erősítette a Helsinki mellett található gyár teljesítményét. Ez az együttműködés annyira sikeres, hogy a cég jelenleg 160 alkalmazottnak ad munkát, és kiemelkedő, éves 27 millió Eurós forgalmat generál. Nem véletlen tehát, hogy a Hörmann tovább erősítette finn piaci jelenlétét mégpedig azzal, hogy a közelmúltban finn partnerével sikerült megállapodni, és most már a Hörmann a többségi tulajdonos.

A német piacon is volt terjeszkedés - a boldeshauseni székhelyű SchlottererRollcom felvásárlásával minőségi kültéri árnyékolókat gyártó és forgalmazó cégcsoporttal bővült a Hörmann leányvállalati hálózata. A Schlotterer Rollcom 23 évvel ezelőtt alakult, 100 főt foglalkoztat, és alumíniumból, illetve műanyagból gyárt árnyékoló elemeket. A vállalat beépítésre kész redőny-, és zsaluzia (raffstore)-rendszereivel a vezető dél-németországi gyártók közé tartozik, az intelligens árnyékolástechnika egyik úttörője.

Nemcsak a munkatársak képzésében, a felvásárlásban, a terjeszkedésben következetes a vállalat, hanem az innovációban, a szponzorációs együttműködésekben is.

Innováció tekintetében Szujó László egyrészt kiemelte a Hörmann és a Volkswagen közös applikációját, amelyet világpremierként az idei IFA-n mutattak be, és lényege, hogy az autó infotainment rendszerén keresztül az otthoni bejárati ajtóhoz tud kapcsolódni, és azt biztonságosan kinyitni, zárni.

A legújabb Hörmann BiSecurGateway távirányítók esetében pedig az extra biztonságot hangsúlyozta az ügyvezető - ezek a távirányítók ugyanis nemcsak az elegáns dizájnban tűnnek ki, de a 128 bites kódolásnak köszönhetően kiemelkedően biztonságosak is. Kényelmesen és biztonságosan lehet működtetni velük a garázs-, vagy kertkaput akár az autóban ülve. A BiSecur távirányítók ráadásul visszamenőlegesen is kompatibilisek, azaz az összes régebbi 868 MHz-es Hörmann (2003-2012.06. között gyártott) meghajtás is működtethető velük.

Mint minden családi vállalat, lehetőségeihez mérten a Hörmann is jótékonykodik, támogat - idén a Magyar Élelmiszerbanknak és a Habitat for Humanity magyarországi szervezetének a munkáját segítette. Elkötelezett ugyanakkor a sport, azon belül is a foci iránt - az első volt, aki a footgolfban meglátta a lehetőséget, és felkarolta.

Összességében a Hörmann számára 2016 globálisan és Magyarországon is egy sikeres év volt, 2017-el kapcsolatban Szujó László pozitív, az építőipar további növekedésére számít, és megítélése szerint a lakosság építkező kedve is kitart még pár évig, köszönhetően a támogatásoknak.









TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!